Játékpisztoly és süti

Elfogták a "füves" sorozatrablót

Elfogta a rendőrség azt a 27 éves fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly november óta 26 kisboltot és pékséget rabolt ki, illetve próbált meg kirabolni.

2011.03.05 12:49MTI

Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya ismertette: az elkövető – aki beismerte a bűncselekmény-sorozatot – a játékpisztollyal végrehajtott rablások során időnként a bevétel mellett egy-egy doboz cigarettát, vagy péksüteményt is magával vitt.

Fülöp Valter, bűnügyi helyettes, megfogalmazása szerint a most elfogott fiatalembert „füves rablónak” lehetne nevezni, mert ő így oldotta a feszültségét a rablások előtt, Ambrus Attila mintájára, aki azért neveztek el viszkis rablónak, mert minden bűncselekmény előtt megivott egy whiskey-t.

A fiatalember által okozott kár összességében valamivel több, mint egymillió forint, további félmillió forintnyi értéket veszélyeztetett. Volt olyan kis üzlet, ahonnan pusztán tízezer forintot zsákmányolt, de olyan eset is volt, amikor 240 ezer forintot vitt el. Egy Boráros téri pékségből pedig mindösszesen egy kakaós csigát vitt magával. A sajtótájékoztatón szétosztott háttéranyag alapján elsősorban pékségek, rétes bolt, cukrászda, kisbolt, trafik voltak a célpontjai a tettesnek, de az utolsó esetben, kedden egy utazási irodába is bement, az a rablás azonban kísérlet maradt.

Fülöp Valter arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény szerint nincs különbség aközött, hogy valaki éles lőfegyverrel, vagy csak annak utánzatával követi el a bűncselekményt, ugyanúgy 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják az elkövetőt a sorozatáért.

Az MTI kérdésére a bűnügyi helyettes kifejtette: nem lehet kiemelni, hogy mely kerületekre koncentrálta a rablásokat a fiatalember, mert városszerte rabolt. Azt azonban szem előtt tartotta, hogy BKV-megállók legyenek a célpontok közelében – tette hozzá. 

Ugyancsak az MTI kérdésére kifejtette, hogy büntetlen előéletű elkövetőről van szó, aki korábban külföldön élt, majd hazaköltözött, de Magyarországon nem talált munkát, ezért választotta – ahogy Fülöp Valter fogalmazott – ezt a rossz megoldást.

A fiatalembert végül szerdán, egy XIX. kerületi panzióból kilépve fogták el. Lakcímeit, albérleteit gyakran változtatta, mert tartott tőle, hogy felismerik. Végül a rendőrség által közzétett és a média által megjelentetett rendőrségi felhívás alapján sikerült elfogni, arra ugyanis érkezett egy állampolgári bejelentés. A háttéranyagból kiderül: az ügyben korábban felajánlott félmilliós nyomravezetői díjat az illetőnek kifizetik.

Fülöp Valter arról is beszámolt, hogy eleinte balkezes elkövetőt kerestek, mert a tanúk beszámolója szerint mindig a bal kézben tartotta a fegyvert. Később a fiatalember bevallotta: azért a balkezében fogta a játékpisztolyt, mert az a keze az ügyetlenebb, és félt, hogy a bal kezével nem fogja tudni eltenni a kisboltosoktól zsákmányolt pénzt.

Tóth Tamás nagyszerű eredménynek nevezte a fiatalember elfogását, akit pénteken a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Rámutatott: az ilyen jellegű bűncselekmények zavarják a leginkább az állampolgárokat, és ezeknek a rablásoknak a felderítése éppen olyan fontos, mint a nagy sajtónyilvánosságot kapó kiemelt ügyeknek. A főkapitány a médiának és a lakosságnak is köszönetet mondott, amiért közreműködésükkel sikerült elfogni az elkövetőt.

Felhívta egyúttal a figyelmet arra, hogy a kisboltok tulajdonosai sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak rablók célpontjává. Példaként említette, hogy egy felszerelt kamera, vagy egy, az üzlet őrzéséről árulkodó matrica is elriaszthatja a tetteseket. Szintén a megelőzés fontosságát hangsúlyozva arra kérte a kisboltosokat, hogy kis összegeket tartsanak az üzletükben, és ügyeljenek rá, hogy záráskor ne legyenek egyedül, továbbá mindig kérjenek segítséget, ha valami gyanúsat tapasztalnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.