"Ti mindenhol ott voltatok"

Iszapömlés - Hende: a honvédség élen járt a védekezésben

A honvédség élen járt a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a fővárosban egy ünnepségen, amelyen 200 katona vehette át a katasztrófa-elhárításért járó szolgálati jelet.

2010.12.02 14:24MTI

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az újonnan alapított elismerés átadásán a miniszter elmondta: a honvédség 22 perccel a tragédia bekövetkezte után leadta a riasztást, és másfél órával később már mindenki talpon volt.

"Ti mindenhol ott voltatok. Mindenhol ott voltatok, ahol szükség volt rátok. A legelső vonalban olyan munkát végeztetek el a rendelkezésre álló eszközökkel, amellyel megalapoztátok az egész művelet sikerét" - hangsúlyozta.

A honvédség havaria laborjának alakulatai elsőként vettek mintát az iszapból és állapították meg annak összetételét. A honvédségi helikopter modern berendezései jelezték az újabb gátszakadás veszélyeit, és teljesen új menetet adtak a védelem megszervezésének.

"Ti szállítottatok, ti lapátoltatok, ti virrasztottatok" - sorolta a miniszter.

Mint elmondta, a honvédelem ügye jövőre nagyobb lehetőséget kap az országtól: hosszú idő óta először növekszik a költségvetése a tárcának és felállítják a tartalékos rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben történő katasztrófákra még nagyobb erőkkel, még hatékonyabban reagálhassanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.