"Ti mindenhol ott voltatok"
Iszapömlés - Hende: a honvédség élen járt a védekezésben
A honvédség élen járt a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a fővárosban egy ünnepségen, amelyen 200 katona vehette át a katasztrófa-elhárításért járó szolgálati jelet.
2010.12.02 14:24MTIA Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az újonnan alapított elismerés átadásán a miniszter elmondta: a honvédség 22 perccel a tragédia bekövetkezte után leadta a riasztást, és másfél órával később már mindenki talpon volt.
"Ti mindenhol ott voltatok. Mindenhol ott voltatok, ahol szükség volt rátok. A legelső vonalban olyan munkát végeztetek el a rendelkezésre álló eszközökkel, amellyel megalapoztátok az egész művelet sikerét" - hangsúlyozta.
A honvédség havaria laborjának alakulatai elsőként vettek mintát az iszapból és állapították meg annak összetételét. A honvédségi helikopter modern berendezései jelezték az újabb gátszakadás veszélyeit, és teljesen új menetet adtak a védelem megszervezésének.
"Ti szállítottatok, ti lapátoltatok, ti virrasztottatok" - sorolta a miniszter.
Mint elmondta, a honvédelem ügye jövőre nagyobb lehetőséget kap az országtól: hosszú idő óta először növekszik a költségvetése a tárcának és felállítják a tartalékos rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben történő katasztrófákra még nagyobb erőkkel, még hatékonyabban reagálhassanak.
Kapcsolódó írások:
- Tabajdi: veszélyes anyagnak kellett volna nyilvánítani a kolontári vörösiszapot
- Félmilliárdot költöttek vízügyi védekezésre a vörösiszap "fölött"
- "Soha többet!": Rákosi Mátyás menti meg a vörösiszap-károsultakat?
- Energia növényekkel a vörösiszap ellen?
- Pintér Sándor és a vörösiszap: "a kormány megtérít mindent"
- Beszólt Szijjártó a Jobbiknak a vörösiszap kapcsán