Egyetlen lakásban 25 cég...
MSZP: Zsigó tisztázza, hogy van-e köze a "trafikmutyihoz"!
Török Zsolt MSZP-szóvivő pénteken felszólította a bajai polgármestert, tisztázza, van-e bármi köze a "trafikmutyihoz".
2013.05.31 14:24MTIA szocialista politikus arra hivatkozott, hogy Baján egyetlen egy lakásba 25 céget jegyeztek be, amelyek 91 trafikot fognak irányítani.
Török Zsolt hozzátette: bizonyítékok támasztják alá, hogy az országban több helyen politikai döntéseket hoztak a dohányboltpályázatok elbírálásakor.
Ezért arra szólította fel Zsigó Róbertet, válaszoljon, van-e köze az említett cégekhez, illetve hogy milyen haszna van akár neki, akár a Fidesznek ebből. Török Zsolt arról is beszélt, hogy Meggyes Tamás, Esztergom korábbi fideszes polgármestere egy májusi testületi ülésen azt mondta, már 2008-ban mindenki tudta, hogy az önkormányzatok adósságát konszolidálni fogják.
"Ezzel normális ember tervezett, és annyi hitelt vett fel, amennyiről tudta, hogy csak a felét kell visszafizetni" - idézte Meggyes Tamást. Az MSZP-s politikus szerint ebből és abból, hogy a leginkább eladósodott városok - Hódmezővásárhely, Debrecen és Kaposvár - fideszes vezetésűek, az következhet: a fideszes polgármesterek szándékosan adósították el településüket.
Erre hivatkozva felszólította Lázár János korábbi hódmezővásárhelyi polgármestert és a Debrcecent vezető Kósa Lajost, cáfolják Meggyes Tamás szavait, vagy ismerjék el, hogy egy háttérmegállapodás alapján úgy döntöttek, szándékosan károsítják meg városukat.
Kapcsolódó írások:
- MSZP: ezer érdekeltség osztozik a dohányárusítás hasznán
- Trafik-adatkezelés - az NFM a jogszabályokra hivatkozik
- Trafik - az MSZP szerint a hatóságoknak le kell foglalniuk a pályázati dokumentumokat
- Trafik - több népszavazási kezdeményezést is elutasított az OVB
- Trafik - minden pályázatot érvénytelenítene az MSZP
- Trafik - Jászapáti polgármestere visszautasít
- Júliusban 5297 trafik nyit ki
- Fidesz: maffiabaloldal idegen aktivistái - képekkel
- Trafik - MSZP: rablóhadjárat folyik Magyarországon
- Bár nyert, mégsem nyit trafikot egy miskolci fideszes képviselő családja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06