Újabb "öszödi" beszéd készült?

Újabb részletek Orbán zárt körű beszédéből

Orbán Viktor a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt a filmművészeti egyetemen tartott szűk körű találkozón. A Fidesz elnöke a Hírszerző.hu szerint azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.

2008.05.24 08:00MTI

A portál információi szerint Orbán Viktor valóban azt mondta Gyurcsány Ferencről, hogy "hülye, idióta, lássuk be", és erre a balatonőszödi beszédet hozta fel példaként, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a kormányfő nem profi politikus, mint ő, hiszen egy profi politikust nem ragadhatnak el az indulatok, nem lehetnek érzelmei.
 
A portál beszámolója szerint Orbán Viktor a 2006-os vereség kapcsán azt mondta, hogy a választási kampány "rosszabbul élünk, mint négy éve" - szakaszánál már biztosan tudta, hogy veszítenek, mert akkor már nyilvánvaló volt, hogy ez nem megy át az emberek tudatába, nem hiszik el. Hozzátette: tulajdonképpen ő nem is akart győzni 2006-ban, mert akkor már tudták, milyen rossz állapotban van a gazdaság. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy ha 2006-ban megkérdezték volna, meddig kormányoz Gyurcsány Ferenc, ő azt tippeli: 2008-ban már a Fidesz van hatalmon. A balatonőszödi beszéd és más események kapcsán is többször gondolta: itt a vég. Számára az a legnagyobb meglepetés, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig kormányoz, de most már nem biztos abban sem, hogy nem húzzák ki 2010-ig - olvasható a Hírszerzőn. 

A jövőről szólva Orbán Viktor közölte: azzal számol, hogy három választást nyernek zsinórban. Kormányzásának két szakasza lesz: az első két évben válságmenedzselő kormány és megszorítások jönnek - "egyes csoportoknak rossz lesz, sokaknak sok minden fog fájni" - , de utána tíz éves programjuk lesz. A hallgatóság kérdésre a portál szerint azt válaszolta: nem akarja elvenni a 13. havi nyugdíjat, de befagyasztaná a nyugdíjakat, és legfeljebb az infláció mértékének megfelelően emelne.

A Hírszerző szerint a konkrét intézkedések között említette a Kert Magyarország Programot; a Duna-Tisza közén elsivatagosodó területeken például a paksi atomerőmű vizét használná öntözésre. A portál úgy tudja, a volt miniszterelnök valóban beszélt arról, hogy a nagy állami beruházásokat le kell állítani: ha nem fizetik ki őket, az így nyert összegekkel csökkenthető a hiány. 

A Fidesz elnöke azt mondta, ezután újratárgyalná a szerződéseket, mert biztos abban, hogy sokkal olcsóbban is kivitelezhetőek ezek a beruházások. Példaként az autópálya-építéseket és a 4-es metrót említette, a Hírszerző szerint. Orbán Viktor véleménye szerint, ha az oroszokkal szerződnek a 4-es metró megépítésére, akkor 200 milliárd forintból meg lehetett volna oldani. A tőkét egyébként három helyről hozná az országba Orbán Viktor: Oroszországból, az arab világból és mérsékelten Kínából - írták. 

Az ellenzéki politikus a cikk szerint a Magyar Gárdát egy valós problémára adott reakciónak nevezte. Az állam ugyanis gyengül vidéken, kevés a rendőr, magára hagyták az állampolgárokat. Szerinte egyfelől erősíteni kell az állami jelenlétet, másrészt úgy kell elbánni velük, mint ahogy Horthy Miklós elbánt a nyilasokkal; adni nekik egy pofont és hazazavarni őket - olvasható a portálon. Az értelmiségi találkozón a beszámoló szerint a Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy tizenöt évig mindenképpen ő marad a jobboldal vezetője, hacsak nem követ el valamilyen nagy butaságot. Mint mondta, mindegy, hogy formálisan milyen pozíciót tölt be, az ő szava számít a jobboldalon még hosszú évekig. Ennek két oka van - idézte fel szavait a portál -, az egyik, hogy kormányfőként rendkívül sikeres, markáns politikus volt, a másik pedig az, hogy a nagy rendszerváltó politikusok között itthon és Kelet-Európában is már csak ő maradt egyedül. 

Az Index.hu csütörtökön számolt be Orbán Viktor néhány hete egy zártkörű rendezvényen elhangzott beszédéről; a cikk állításai - többek között a nagy állami beruházások, köztük a négyes metró építésének leállításáról - vihart kavartak.

Kéri László politológus, a rendezvény házigazdája határozottan cáfolta, hogy Orbán Viktor a négyes metró beruházásának leállításáról beszélt volna. Emlékeztetett arra, hogy a filmművészeti egyetemen sok éve tartott zártkörű összejöveteleik sohasem voltak nyilvánosak. 

Úgy fogalmazott: Orbán Viktor április 30-i látogatásáról az Indexen megjelent kétrészes tudósítás állításait cáfolni méltatlannak tartja, azt azonban határozottan állítja, hogy Orbán Viktor nem beszélt a négyes metró leállításáról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.