Lavinát indíthat el Pécs és Debrecen

A Jobbik országos önkormányzati jutalomvizsgálatba kezd

Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő bejelentette: a Jobbik a pécsi és a debreceni önkormányzati jutalmak nyilvánosságra kerülése után minden helyi alapszervezetétől azt kéri, hogy kérjék ki a helyi önkormányzatok jutalomlistáját és hozzák azokat nyilvánosságra.

2011.10.24 13:50MTI

Az ellenzéki politikus elmondta: jogosnak tartja Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének felháborodását az úgynevezett jutalombotrány kapcsán, miután a baranyai megyeszékhely MSZP-s vezetői - miközben 38 milliárd forintos adósságot hoztak össze Pécsett - milliárdos jutalmakat osztottak ki egymásnak.
   
Kulcsár Gergely a Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnöke emlékeztetett rá, hogy a debreceni jobbikos önkormányzati képviselők is kikérték a hajdú-bihari megyeszékhely jutalomlistáját, amelyből kiderült, hogy 2002 és 2011 között az önkormányzat dolgozói összesen 1,7 milliárd forint jutalmat kaptak.
   
Tájékoztatása szerint van olyan alpolgármestere Debrecennek, aki 2002 óta összesen 35 millió forint jutalmat kapott, vagy például a város jegyzője csak 2010-ben 2,7 milliós jutalmat kapott, miközben a város és az azt üzemeltető holding összesen 40 milliárd forint adósságot halmozott fel.
   
Ráadásul Kulcsár Gergely szerint a város törvényt is sértett, amikor a közérdekű adatok kezelésének törvényi előírásaival ellentétben nem hozta nyilvánosságra ezeket a jutalmakat.
   
Éppen ezért kéri a Jobbik a helyi szervezeteiket az önkormányzati jutalomlisták kikérésére és nyilvánosságra hozatalára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.