Mi alapján utaltak ki milliós prémiumokat?

Megvizsgálná a debreceni önkormányzati jutalmakat a Jobbik

Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik hajdú-bihari elnöke közölte: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik debreceni önkormányzati frakciója a városvezetőknek az elmúlt években kifizetett jutalmak miatt.

2011.10.21 18:22MTI

A frakció egyúttal felszólította Kósa Lajost, a város fideszes polgármesterét, hozza nyilvánosságra, mi alapján utaltak ki milliós jutalmakat.
   
A jobbikos politikus a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: jogosnak tartja Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének felháborodását az úgynevezett jutalombotrány kapcsán. Kulcsár Gergely ennek kapcsán azt mondta, hogy a baranyai megyeszékhely MSZP-s vezetői, miközben 38 milliárd forintos adósságot hoztak össze Pécsett, milliárdos jutalmakat osztogattak egymásnak.
   
Közlése szerint a debreceni Jobbik képviselői is hasonló felháborodást éreztek, miután megkapták a listát azokról a jutalmakról, amelyeket Debrecen önkormányzatának vezetői tettek zsebre az elmúlt években. Az összeg 2002 és 2011 között - állítása szerint - több mint 1 milliárd 700 millió forintra rúg. Mint elmondta, a kimutatás szerint a város fideszes vezetői ebben az időszakban személyenként 5,2 millió és 35,7 millió forint közötti összegű jutalmat kaptak. A csak egy éve hivatalban lévő egyik alpolgármester jutalma 1,7 millió forint volt - jegyezte meg.
   
Kulcsár Gergely párhuzamot vont a pécsi és a debreceni helyzet között. Mint fogalmazott: Debrecen is csaknem  40 milliárdos adóssággal küzd, ennek tükrében különösen érthetetlen, vajon milyen teljesítmény képezhette a jutalom alapját. A politikus reményét fejezte ki, hogy a Fidesz a korrektség jegyében nem fog akadályt gördíteni egy olyan ügy kivizsgálása elé, amelyhez megtévesztésig hasonlót Pécsett felháborítónak talált.

Kósa Lajos: a jutalmazási gyakorlat megfelel a jogszabályokban foglaltaknak

Debrecen önkormányzata az elmúlt tíz évben a jogszabályoknak mindenben megfelelő, a város teljesítményéhez és teherbíró képességéhez igazodó jutalmazási gyakorlatot folytatott mind a hatszáz dolgozója vonatkozásában - reagált Kósa Lajos, Debrecen polgármestere közleményében a Jobbik pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik hajdú-bihari elnöke azt mondta, hogy a Jobbik debreceni önkormányzati frakciója vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a városvezetőknek az elmúlt években kifizetett jutalmak miatt, egyúttal felszólította a város fideszes polgármesterét, hogy hozza nyilvánosságra, mi alapján utaltak ki milliós jutalmakat.
   
A jobbikos politikus elmondta: jogosnak tartja Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének felháborodását az úgynevezett jutalombotrány kapcsán, miután a baranyai megyeszékhely MSZP-s vezetői, miközben 38 milliárd forintos adósságot hoztak össze Pécsett, milliárdos jutalmakat osztogattak ki egymásnak. Közlése a debreceni Jobbik képviselői is hasonló felháborodást éreztek, miután megkapták a listát azokról a jutalmakról, amelyeket a debreceni önkormányzat vezetői tettek zsebre az elmúlt években.
   
Kósa Lajos a közleményében félrevezetőnek nevezte a sajtótájékoztatón elhangzott, a 2002 és 2011 közötti időszakról közölt információt. "A 2002 és 2011 közötti bruttó 1,64 milliárd forint jutalmat a polgármesteri hivatal 600 dolgozója részére fizette ki a város 10 év alatt, ellentétben azzal a képtelen állítással, amely azt sugalmazza, hogy ezen összeget kizárólag az önkormányzat vezetői kapták" - írta Kósa Lajos.
   
Tájékoztatása szerint az elmúlt tíz évben az önkormányzat feladatköre több mint kétszáz új feladattal bővült és a hivatal tisztviselői - a vezetőkkel együtt - legjobb tudásuk szerint igyekeztek kötelezettségeiket teljesíteni.
   
"A debreceni önkormányzatnál évente körülbelül 350.000 ügy keletkezik, tisztviselőink több mint 200.000 határozatot hoznak, melynek mindösszesen 2-3 százalékát érinti jogorvoslati eljárás. 2005 óta a város polgármestereként jutalmat nem vettem fel, de helyesnek tartom, hogy a város tudja jutalmazni a jó teljesítményt nyújtó munkatársait" - rögzítette a polgármester.

Kósa Lajos megemlítette, hogy Pécsett hét év alatt 3,1 milliárd forint jutalmat fizettek ki egy lényegesen kisebb apparátussal működő önkormányzat dolgozói részére, míg Debrecenben - az ország legnagyobb települési önkormányzatánál - tíz év alatt bruttó 1,64 milliárd forintot.
   
"A Debrecenben kialakult gyakorlatnak megfelelően a polgármesteri hivatalban évente legfeljebb kétszer, összesen és átlagosan fél-egy havi fizetésnek megfelelő jutalom kerül kifizetésre. A jutalmazásra fordítható összeg feltüntetésre kerül a város költségvetési rendeletének Igazgatási kiadások című fejezetében, melyről a közgyűlés dönt. A kifizetést követően, a soron következő első pénzügyi beszámoló tartalmazza az erre vonatkozó tájékoztatást" - írta Kósa Lajos.
   
A jutalmazási gyakorlat Debrecenben a közgyűlés által ellenőrzött, mindenki által megismerhető, és erre vonatkozóan valamennyi képviselőnek rendelkeznie kell a szükséges információkkal - zárta nyilatkozatát a polgármester.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.