A Jobbik szerint szégyen, ha így lenne
Orbán Viktor nem egyenlő a Magyar Állammal?
A Jobbik szerint bizony nem áll meg az élet a Kárpát-medencében a miniszterelnök nélkül - utalva ezzel arra, hogy elmaradnak azok a 23-ai rendezvények, amelyeken Orbán beszédet mondott volna. Akinek nem jutott a Fideszből, az kaphat a Jobbikból.
2011.10.18 18:34ma.hu„Sajnálatos és szégyenteljes, hogy a Fidesz szerint a Magyar Államot kizárólag Orbán Viktor jeleníti meg” – írta közleményében a Jobbik. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő bejelentése szerint ugyanis elmaradnak a hét végén azok a magyarországi ünnepi rendezvények, amelyeken Orbán beszédet mondott volna.
„Több kérdést is felvet, miért hagyta cserben a Fidesz saját választóit, szimpatizánsait, miért nem mer még az '56-os szabadságharc évfordulóján sem közterületen ünnepelni. A társadalmi véleménynyilvánítástól félnek, vagy egyéb okból nem mernek kiállítani még egy miniszterelnök-helyettest, vagy más magasrangú kormánypárti politikust a megemlékező ország elé? Esetleg annak is örülnünk kellene, hogy nem október 24-én ünnepeljük október 23-át, amikor a kormányfő már itthon van?” – tették fel a kérdést.
A Jobbik egészen másképp gondolkodik Magyarországról: „Szerintünk ugyanis nem áll meg az élet a Kárpát-medencében a miniszterelnök nélkül. A nemzeti ellenzék ezért arra kér mindenkit – köztük azokat is, akik esetleg az Astoriához mentek volna megemlékezni –, hogy vasárnap délután jöjjön a budapesti József Nádor térre a Kossuth Lajos utcához, a Bankszövetség épületéhez a Jobbik rendezvényére.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06