Debrecenben lopták el őket
A Debrecenben eltűnt képek együttes értéke több mint 100 millió forint lehet
Az Antal-Lusztig-gyűjtemény két kiemelkedő darabja tűnt el, az egyik Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József tusrajza Táj dombokkal címmel.
2014.04.24 12:16MTIEltűnt két nagyértékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából. A nol.hu információját Antal Péter, az alkotások tulajdonosa erősítette meg csütörtökön az MTI-nek.
A két eltűnt kép egyike Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József Táj című tusrajza - mondta a tulajdonos.
A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képező alkotásnak, amit 8 évvel ezelőtt, 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos.
Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben - emlékeztetett Antal Péter.
A most eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett - jelezte a tulajdonos.
Antal Péter az MTI érdeklődésére elmondta: két hete értesítették a MODEM-ből, hogy leltároztak, és két kép hiányzik a gyűjteményből. Miután a raktárak újraellenőrzése során sem került elő a két alkotás, belső vizsgálatot rendelt el a MODEM igazgatója, de így sem bukkantak az alkotások nyomára.
Antal Péter tudomása szerint a MODEM igazgatója ezt követően, múlt pénteken büntetőfeljelentést tett az ügyben. Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére megerősítette: a főkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrségi szóvivő további részletet nem közölt az ügyről. Az MTI tudósítója csütörtökön sem Kukla Krisztiánt, a MODEM igazgatóját, sem a művészeti központ sajtóreferensét mobiltelefonon nem tudta elérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06