Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

1 billió 284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz

Augusztus utolsó napjával 16 közérdekű vagyonkezelő alapítvány felszámolása zárul le, a kormány szerint ezzel legalább 1284 milliárd forintnyi vagyon kerül ismét közvetlen állami ellenőrzés alá.

Vitézy Dávid: százmilliárd forint értékű vagyon került vissza az államhoz

A kekvákat a Fidesz hozta létre azzal a céllal, hogy "teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon kezeljenek állami pénzeket", míg a kuratóriumokban szinte csak fideszes politikusok voltak.

Feljelentést tett a minisztérium az M6-os autópálya ügyében - több mint 100 milliárd forint lehet a tét

Vitézy Dávid szerint ugyanazt az autópályát 11 éven keresztül 44 milliárd forintért is üzemeltethetnék, miközben a korábbi döntés alapján 149 milliárdot fizetett volna érte az állam.

Megszüntetik a Kásler Miklós idején létrehozott onkológiai alapítványt

Dr. Hegedűs Zsolt szerint nem álltak arányban az elért eredmények azzal a közpénzzel, amelyet az alapítvány működésére fordítottak.

Rejtélyes vízóra pörög a CATL közelében: tízezrek köbméterei után követelnek választ Debrecenben

Egy helyi aktivista szerint továbbra is hatalmas mennyiségű vizet használnak a debreceni déli ipari parkban, miközben nem tudni pontosan, miért van szükség az elhúzódó mosatásra. Az ügyben közérdekű adatigénylést nyújtottak be.

Radnai Márk megszólalt az augusztus 20-i állami ünnepség ügyében

Radnai Márk visszautasította, hogy részt vett volna az augusztus 20-i állami rendezvény közbeszerzésében vagy megszervezésében. Állítása szerint kizárólag a kreatív koncepció kialakításában segített korábbi rendezvényszervezői tapasztalata alapján.

Kapitány István: A 126 milliárd visszafizetésével nem zárult le a Duna Aszfalt ügye

Hiába fizeti vissza idő előtt a Duna Aszfalt az afrikai beruházáshoz kapcsolódó 126 milliárd forintot és annak kamatait, a kormány tovább vizsgálná, hogyan jöhetett létre az állami hátterű finanszírozás. Kapitány István szerint az ügy ezzel nem lezárult, hanem "most kezdődik igazán".

Visszafizeti a Duna Aszfalt a 126 milliárdot - az afrikai óriásprojekt viszont folytatódik

A Duna Aszfalt saját döntése alapján idő előtt visszafizeti az afrikai beruházásához kapcsolódó 126 milliárd forintos állami banki finanszírozást, miközben közlése szerint maga a projekt változatlanul folytatódik.

Milliárdokból épült a Normafa betonszörnye, mégis ivóvízből gyártották a műhavat

Egy helyi civil oldal szerint négy tél alatt 33,5 millió liter vezetékes ivóvizet használtak fel a Normafán műhó készítésére, miközben az épület alatt egy kétezer köbméteres esővíztározó található.

Megjelent a rettegett bogár ami ingyen büfének nézi a kertet és a mezőgazdaságot

Mindössze fél kilométerre a magyar határtól fogtak be egy nőstény japán cserebogarat Szlovéniában. A Nébih már megkezdte a felkészülést az inváziós kártevő esetleges megjelenésére.

Kenyában bezzeg minden zöldebb

Egy szakmai bejegyzés szerint Kenyában néhány év alatt több száz hektáros öntözőrendszerek és nagyszabású vízügyi beruházások valósultak meg, miközben a szerző szerint Magyarország lemaradásban van.

Kármán András: adómentes lesz, és nem lehet végrehajtás alá vonni az iskolakezdési támogatás összegét

Így a teljes 100 ezer forint fog eljutni oda, ahol az valódi segítséget jelent.

Több millió hordó üzemanyagot rejt egy elfeledett texasi olajmező

Egy új vizsgálat szerint még mindig jelentős mennyiségű energiaforrás rejtőzik ott, ahol már sokan nem számítottak rá.

Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát

Orosz kutatók személyre szabott rákvakcinát tesztelnek, amely az immunrendszert tanítja meg a daganat elleni harcra.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.