Vagyonvisszaszerzés
Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
Feljelentést tett a gazdasági és energetikai miniszter az előző kormány 475 milliárd forintos szálláshelyfejlesztési programja kapcsán pénteken.
2026.10.16 18:07MTIKapitány István azt közölte a Facebook-oldalán közzétett videójában, hogy súlyos visszaéléseket tártak fel a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program átvilágítása során, ezért különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanúja miatt feljelentést tett.
A miniszter kifejtette, hogy a Kisfaludy-program eredeti célja az volt, hogy 2030-ig 300 milliárd forintból megújítsák a magyarországi szálláshelyeket, a kisebb panzióktól kezdve a nagy szállodákig.
Ehhez képest éveken keresztül a kormányközeli szállodákhoz állami milliárdok kerültek, miközben sok kisebb vidéki szállásadó a túlélésért küzdött, vagy ellehetetlenült - tette hozzá, azzal együtt, hogy a 300 milliárd forint nem volt elég: 2026-ig 475 milliárd forintot, az eredetileg tervezett összeg több mint másfélszeresét költötték el.
Kapitány István közlése szerint a 475 milliárd forint több mint felét pályázaton kívül, egyedi döntésekkel osztották ki; az összes támogatás több mint háromnegyede a szerződések mindössze 1,5 százalékához kapcsolódik, mindössze 108 szerződés keretében pedig 288 milliárd forintot ítéltek meg.
A miniszter szerint ez a fajta aránytalanság már bőven elegendő lenne ahhoz, hogy megindítsák a vizsgálatokat, de emellett több visszatérő, gyanús "mintázatot" is azonosítottak: dupla állami finanszírozásra, összefonódásra utaló jeleket, gyanúsan testre szabott pályázatokat és milliárdos támogatásokat magántulajdon fejlesztésére.
Mint mondta, az érintett beruházások mögött sorra feltűnnek az ismerős nevek és üzleti körök is: Mészáros Lőrinc és a Hunguest szállodák, Pintér Sándor köre a Hotel Lovasberénynél, az Apáti kör pedig a debreceni Hiltonnál.
Hangsúlyozta, hogy ezeket a körülményeket alaposan ki kell vizsgálni. "A magyar emberek pénzével el kell számolni, aki visszaélt vele, annak felelnie kell, és mindent megteszünk azért, hogy a jogtalanul megszerzett közpénzt visszaszerezzük" - fogalmazott Kapitány István.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy 22 609 támogatási szerződést vizsgáltak 2018-ig visszamenőleg, azokra 475,3 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A jelentés szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség fizetett tanácsadóinak vállalkozásai is kaptak támogatást.
A kiemelt ügyek között szerepel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest kilenc fejlesztésére megítélt közel 12 milliárd forint és a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó hévízi Le Primore szálloda csaknem 8 milliárdos támogatása. Lovasberényben egy 223 millió forintért értékesített állami ingatlan fejlesztésére később 1,54 milliárd forint támogatást ítéltek meg Pintér Sándor volt belügyminiszter érdekkörének - sorolták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:13 Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
- 20:09 Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
- 18:07 Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
- 16:59 Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
- 14:02 Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
- 12:47 Három kisgyereket és egy tanárt öltek meg egy amerikai iskolában
- 10:59 Lengyel elnöki vétó az emberi jogi ítéletek ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


