Több mint százmilliós a kár
Értékes Csontváry-festményt loptak Debrecenben
A debreceni MODEM raktárából ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását, amelyeknek az értéke összesen több mint százmillió forint.
2014.04.24 11:36MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
A Népszabadság tudósítója szerint az intézmény múlt héten feljelentést tett, az önkormányzat is tud a Debrecenben példátlan bűnügyről, de a nyilvánosságot "elfelejtették" értesíteni.
Az Antal-Lusztig-gyűjtemény két kiemelkedő darabja tűnt el, az egyik Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása, amelyet a MODEM-ben nyolc évvel ezelőtt 80 millió forint értékben vettek át letétbe a debreceni önkormányzattal kötött szerződés alapján.
A másik ellopott mű Nemes Lampérth József tusrajza Táj dombokkal címmel, ennek értéke a letétbe adáskor 25 millió forint volt. A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter debreceni műgyűjtő a Népszabadságnak azt mondta: nem tudni, hogy a műveket mikor és milyen körülmények között lopták el, és érthetetlen, hogy az ipari kamerákkal megfigyelt és biztonsági őrökkel felügyelt létesítményben miért nem vették észre hamarabb a bűncselekményt.
Antal Pétert mintegy két hete értesítették a MODEM-ből, hogy nézzék át a földszinti raktárt, mert nem találnak két képet. Ezután Kukla Krisztián igazgató belső vizsgálatot rendelt el, majd múlt héten feljelentést tett. Az MTI kereste a MODEM-et, de egyelőre nem érte el az intézmény illetékesét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


