Elárvereznek egy állítólag vele készült felvételt
Szexfilm Marilyn Monroe-val?
Árverésre bocsát egy állítólag Marilyn Monroe-val készült szexfilmet egy spanyol gyűjtő. Akad azonban szakértő, aki vitatja a nyolcmilliméteres felvétel hitelességét.
2011.07.21 13:45MTIAz augusztus 7-i Buenos Aires-i árverést meghirdető gyűjtő, Mikel Borsa szerdán elmondta, hogy legalább 500 ezer dolláros bevételt vár a hatperces, szemcsés, fekete-fehér filmtől, amelyet szerinte 1947-ben vettek fel a húszéves Monroe-val, akit akkor még csak Norma Jean Bakerként ismertek.
A tekintélyes Monroe-relikviagyűjteménnyel rendelkező Scott Fortner azonban azt állítja: a filmen látható nő nagyobb darab és kevésbé nőies, mint a legendás filmsztár. "Ez nem Marilyn. Sem az áll, sem az ajkak, sem a fogak nem hasonlítanak. Marilyn apró kis teremtés volt. Ezt tényként mondhatom. Birtokomban vannak a ruhái" - jelentette ki a gyűjtő.
Borsa viszont arra hivatkozik, hogy a most kalapács alá kerülő film annak a 16 milliméteres felvételnek a párja, amely több mint egy évtizede bukkant fel. Mint mondta: a negyvenes években bevett szokás volt, hogy egyszerre két kamerával - 8 és 16 milliméteressel - is felvették a szexfilmeket, mert a közönség körében mindkét formátum forgalomban volt.
Borsa a 16 milliméteres verzió 1997-es eladásában is közreműködött. A filmet egy európai magazin vette meg, amely 600 ezer példányban forgalomba hozta, mielőtt az eredeti tekercset 1,2 millió dollárért megvásárolta egy gyűjtő. A felvétel itt-ott még fellelhető az interneten.
Borsa nem volt hajlandó elárulni, hogy kinek a tulajdonában volt a 16 milliméteres és a most előkerült 8 milliméteres tekercs, és azt sem, hogy az eladók, akik közvetítőnek kérték fel, hogyan jutottak hozzá. Mint elárulta, a Buenos Aires-i árverésen befolyó bevételből tíz százalékos részesedést kap. Jóslása szerint az aukció körül legalább akkora lesz a médiafelhajtás, mint annak idején 1997-ben Madridban, amikor levetítette a 16 milliméteres felvételt.
A "Marilyn-közösségben" sokan évek óta vitatják a film hitelességét, és széles körben elterjedt a nézet, hogy nem Monroe szerepel a felvételen - hangsúlyozta Fortner.
A filmen látható nő arca sok vonásában különbözik a világ által megismert sztárétól, viszont hasonlít a negyvenes évek végén az első filmjeiben, köztük a Love Happy című produkcióban látható Monroe-hoz. Azt Fortner is elismerte, hogy később a színésznő sokkal karcsúbb lett, több plasztikai műtéten is átesett, emellett vonásain a modelliskolában tanultak is változtattak.
Marilyn Monroe 1962-ben, 36 esztendős korában hunyt el altató-túladagolás következtében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


