Elfogultság
George W. Bush szerint a világ jobb lett Szaddám Huszein iraki diktátor nélkül
A hírszerzés kudarcai és más tévedések ellenére.
2016.07.07 08:52MTIA világ jobb lett Szaddám Huszein iraki diktátor nélkül - reagált George W. Bush volt amerikai elnök szerdán szóvivője útján a Nagy-Britanniában nyilvánosságra hozott Chilcot-jelentésre, amely azt vizsgálta, hogy mennyire volt megalapozott a szigetország részvétele az iraki háborúban.
A volt elnök - akinek elnöksége alatt indított az Egyesült Államok 2003-ban hadműveletet Irak ellen - közvetlenül nem foglalt állást a Chilcot-jelentés tartalmával kapcsolatban, elhárította az újságírók megkereséseit, szerdán este azonban szóvivője nyilatkozatot adott ki.
"A hírszerzés kudarcai és más tévedések ellenére, amelyeket már elismertünk, Bush elnök változatlanul úgy gondolja: a világ jobb lett annak köszönhetően, hogy Szaddám Huszein nincs hatalmon" - fogalmazott közleményében Freddy Ford, Bush szóvivője.
A szóvivő hangsúlyozta: a volt elnök egyelőre még nem olvasta a Chilcot-jelentést, de ettől függetlenül "különös elismeréssel adózik az amerikai és a koalíciós erőknek a terror elleni háborúban tanúsított cselekedeteiért és önfeláldozásáért". A szóvivő leszögezte azt is, hogy Bush elnök szerint nem volt megbízhatóbb szövetségese az Egyesült Államoknak a Tony Blair vezette Nagy-Britanniánál.
Az iraki háború hátterének feltárására hét éve kezdődött hivatalos brit vizsgálat, amelynek eredményét szerdán ismertette Londonban a vizsgálóbizottság vezetője, azt állapította meg, hogy Nagy-Britannia úgy csatlakozott 2003-ban az iraki hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére.
Reagált a Chilcot-jelentésre szerdán a Fehér Ház is. Josh Earnest szóvivő emlékeztetett rá, hogy Obama elnök ellenezte az iraki háborút, és elnöksége alatt végig neki kellett megbirkóznia a háború következményeivel. Earnest "katasztrofális döntésnek" nevezte az iraki háború megindítását, és kiemelte annak fontosságát, hogy az Egyesült Államoknak tanulnia kell a "múlt hibáiból".
John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője közleményében azt hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat pillanatnyilag az iraki és a szíriai válság megoldására összpontosít. Kirby szerint a jelenlegi kormányzatot nem érdekli az iraki háborúhoz vezető döntések ismételt megvitatása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06