Merénylet

Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról

A TV JOJ szerint a merénylő feleségét is kihallgatták. A nő nem nyilatkozott, az arcát reklámújságokkal takarta el.

2024.05.15 21:30ma.hu

Matú± ?utaj E±tok szovák belügyminiszter szerint a merénylő tette politikailag motivált volt, megvalósítását pedig nem sokkal az államfőválasztás után döntötte el.

A Refresher arról ír, hogy a merénylet elkövetője, Juraj C. a 2015-ben mejelent „Efata: o Cigánoch a Rómoch” című könyvében arról írt, hogy egyetért a Marian Kotleba vezette ˇSNS választási programjával, és szimpátiáját fejezte ki ˇubomír Harmannal, aki 2010 augusztusában nyolc embert lőtt agyon és további tizenötöt megsebesített Dévényújfalun (Devínska Nová Ves).

A TV JOJ szerint a merénylő feleségét is kihallgatták. A nő nem nyilatkozott, az arcát reklámújságokkal takarta el.

Az X-en egy rövid videó jelent meg, amelyet röviddel Juraj C. őrizetbe vétele után vettek fel. Ebben a támadó arról beszél, egy hónappal ezelőtt döntötte el, merényletet követ el Fico ellen. „Nem értek egyet a kormány politikájával. A médiát felszámolják, miért támadják az RTVS-t? Miért rúgták ki Mazákot?” – kérdezte a videóban.

A támadó, Juraj C. 2016-ban rendszeresen találkozott a Slovenskí branci nevű szervezettel, amelyeket fényképek dokumentáltak. Ez a szervezet a Facebook-oldalán íróként és publicistaként jelölte meg Juraj C.-t, közölte is az írásait. Ezekben a férfi bírálta a menekülteket és az államot, s nyíltan támogatta a szervezetet, amelynek nem hivatalos félkatonai jelleggel bírtak. Kapcsolatban álltak különféle szélsőségesekkel, és oroszpárti orientációjuk volt. 2022-ben beszüntették a tevékenységüket.

A Progresszív Szlovákia cáfolja azokat az álhíreket, hogy a támadó a mozgalmuk tagja volt. Hozzátették, semmilyen kapcsolat nincs köztük és a lövöldöző között. „Határozottan elítéljük a szörnyű tettet” – tették hozzá.

A merénylő 2015 óta tagja a Szlovák Írószövetségnek (SSS), amely felháborodását fejezte ki az incidenssel kapcsolatban. Azt írták, a tagságát azonnali hatállyal visszavonják. „Mielőbbi gyógyulást kívánunk a miniszterelnöknek, hogy ismét gyakorolhassa tisztségét egész Szlovákia javára. Imádkozunk érte és az egészségéért” – tették hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.