Politika
Egy olasz újság mellékletként adta ki a Mein Kampfot
A konzervatív milánói Il Giornale napilap szombati kiadásához mellékelte Adolf Hitler politikai manifesztumát.
2016.06.11 19:01MTIAz Il Giornale húzása az olasz miniszterelnök, a kormányzó balközép Demokrata Párt és a kis olaszországi zsidó közösség méltatlankodását is kiváltotta.
A lap Paolo Berlusconi tulajdona, aki fivére Silvio Berlusconi ellenzéki vezetőnek, korábbi miniszterelnöknek, és a kiadvány éppen az olaszországi helyhatósági választások közepén jelenik meg.
Az Il Giornale emelt árú szombati számának vásárlói az újság mellé ingyenesen megkapták a Mein Kampfot és William L. Shirer amerikai újságíró A harmadik birodalom felemelkedése és bukása című könyvét.
Az újság könyvsorozatot tervez a náci harmadik birodalom történetéről, és azzal védekezett, hogy a Mein Kampf olvasása valódi ellenszer a nemzetiszocializmus mérgével szemben.
Allessandro Sallusti főszerkesztő arra is hivatkozott, hogy a Mein Kampf kiadása tartalmazza egy, a korszakkal foglalkozó olasz történész kritikai megjegyzéseit. Céljuk a gonosz tanulmányozása volt, és annak megakadályozása, hogy ez még egyszer megtörténjen.
Undorítónak találom, hogy egy olasz újság ajándékba adja Hitler Mein Kampfját - írta Matteo Renzi olasz kormányfő Facebook-oldalán. Giuseppe Sala milánói polgármester a kiadást szégyennek minősítette, és mindazok megsértésének, akik a náci diktatúrától szenvedtek. Laura Boldrini, az olasz képviselőház elnöke Twitter-bejegyzésében a holokauszt emlékének tiszteletben tartására szólított fel.
Renzo Gattegna, az olaszországi zsidó hitközségek szövetségének elnöke szerint a Mein Kampf ingyenes kiadása méltatlan tett volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06