Gyakrabban emlékeznek vissza rá, mit álmodtak
A lányok álmai megmaradnak - a fiúké nem?
Gyakrabban képesek visszaemlékezni álmaikra a lányok, mint a fiúk - Ennek magyarázata talán az, hogy kevésbé jó alvók, és sűrűbben ébrednek fel éjszakánként...
2011.07.07 17:30MTIGyakrabban képesek visszaemlékezni álmaikra a lányok, mint a fiúk. A Bázeli Egyetem felmérésében összesen 5600 fiatal vett részt, akik írásban válaszoltak az álmokat, alvást, stresszt és kreativitást érintő kérdésekre.
Kereken húsz százalékuk vallott úgy, hogy gyakran, illetve rendszeresen emlékszik álmára. A válaszolók harminc százaléka viszont csak nagyon ritkán, vagy gyakorlatilag soha nem tudja másnap visszaidézni, mit álmodott.
A kutatóknak a Journal of Adolescent Health című szaklapban közölt tanulmánya szerint egyértelműek a nemek közti különbségek: a lányok lényegesen gyakrabban - egytől hatig terjedő skálán 4,9-szer, a fiúk 4,2 alkalommal - emlékeznek álmaikra.

Serge Brand, a Bázeli Egyetemi Pszichiátriai Klinika munkatársa elmondta, ezek a különbségek a felnőttek esetében már korábban is ismertek voltak, a fiatal korosztályt illetően azonban nem léteztek még adatok.
"A tapasztalatok szerint a lányok kevésbé jó alvók, mint a fiúk, és gyakrabban felébrednek. Ezáltal az ébrenléti állapotuk és tudatállapotuk gyakrabban változik, és megnő az esélye, hogy emlékeznek az álmukra. A lányok egyébként is nagyobb jelentőséget tulajdonítanak lelki életüknek, mint a fiúk" - fejtette ki Brand.
A korábbi tanulmányok elsősorban az álmok tartalmára koncentrált. Egy kanadai kutatás például arra világított rá, hogy a fiatalok álmai nemtől függetlenül többnyire öt fő téma körül forognak: az üldözöttség, a zuhanás, szexuális tapasztalatok, az elkésés valamint az iskola, tanulás, tanárok témacsoport.
Sok fiatalra vannak hatással álmai: 39 százalékuk szerint az álmok gyakran befolyásolják a következő napi hangulatukat. A rémálmokkal ellentétben a normál álmokra való emlékezés az egészséggel, a közérzettel és a kreativitással is összefüggésben áll.
Azok a fiatalok, akik jókedvűek és magukat általában jó alvónak tartják, inkább emlékeznek álmaikra, mint a többiek. Ugyanígy a kreatív fiatalok is gyakrabban képesek visszaidézni álomképeiket.
Kapcsolódó írások:
- Már aludni is tanulni kell?
- Éjjeli hánykolódás teszi kukába a kapcsolatot?
- Egyetlen éjjel nem alvás után is szaladnak fel a kilók!
- Ha nem alszol eleget, bosszút áll a tested
- "Nem vesz levegőt!" - Az alvási apnoé igenis lehet veszélyes
- Alvás közben is tanulunk?
- Elérhető távolságba került az álmok olvasása
- Alvászavarok ellen hatásos a csodatej?
- Rosszabbul alszanak a nők, mint a pasik?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


