Nem csak a tabletták hozhatnak szép álmokat
Alvászavarok ellen hatásos a csodatej?
Németországban jóformán népbetegségnek számítanak az alvászavarok: a 82 millió lakos közül minden harmadiknak megkeserítik az életét. A baj ellen altató tablettákkal lehet védekezni - vagy pedig azzal a "szenderítő itallal", amelynek receptjére nemrég kért szabadalmi oltalmat egy müncheni cég.
2010.10.21 07:47MTIA nedű nem más, mint tej - viszont különleges tej. Rendkívül magas ugyanis a benne lévő alváshormon, a melatonin aránya. Ez az anyag szabályozza valamennyi emlősállat (és az ember) nappal-éjjel ciklusát. A melatonin kizárólag sötétben kerül a vérbe - tehenek esetében pedig a tejbe.
Ezt az adottságot használták ki bajorországi kutatók. A müncheni Milchkristalle GmbH szakemberei olyan fejési módszert dolgoztak ki, amelynek révén a többszörösére növelhető a tej melatonin-tartalma.
Bár a tejről régóta ismert, hogy van benne alváshormon, a nagyüzemi tehéntartás körülményei között ennek a mennyisége minimális. Egyrészt azért, mert az ilyen istállókban még éjszaka is erős fényű lámpák világítanak, másrészt az állatoknak adott takarmányban alig van olyan alapanyag, amely serkentené a melatonin képződését.
A müncheni módszer lényege: az istállóban éjjel csak vörös, narancs és sárga fénykeveréket adó lámpák égnek. E fénysugarak hullámhossza nem csökkenti a tejben képződő melatonin mennyiségét.
A tehenek ugyanakkor látnak, ami szintén fontos, mert teljes sötétségben elveszítenék tájékozódásukat, nyugtalanná válnának, egymás felé döfnének, ami megnehezítené a fejést - a tejükben pedig szinte nullára redukálná a melatonint.

A fenti fényspektrum hatására az állatok nyugodtak maradnak, viszont szervezetük úgy reagál, mintha teljes volna a sötétség: beindul a melatonin termelése - árulta el a Berliner Morgenpost című újságnak Tony Gnann, a Milchkristalle igazgatója.
A másik serkentő tényező a takarmány. A tehenek egyfajta gyógynövény-keveréket kapnak, amelyhez jócskán kevernek gondozóik lucernát. Ez a hereféle növény nemcsak rendkívül gazdag fehérjében, de sok benne a tryptophan, amely viszont a melatonin-termelés "alapanyaga". A teheneket hajnali 2 és 3 óra között fejik, a fejőgép csöveiben áramló tej 25-ször annyi melatonint tartalmaz, mint a boltokban kapható biotej.
A jobb eltarthatóság és a könnyebb kezelhetőség érdekében a "csodatej" kristályosított por alakban kerül forgalomba. Lefekvés előtt egy órával tejbe, joghurtba vagy más tejtermékbe keverve kell bevenni - és a hatás garantált. A kísérleti személyek - akik között "éjjeli baglyok" is voltak - könnyen elaludtak, átaludták az egész éjszakát, reggel pedig a szokásosnál kipihentebben ébredtek. Némely altatóval szemben az új szernek, amely már kapható német gyógyszertárakban, semmilyen mellékhatása nincs.
És mi van a tehenekkel?
Őket megfosztják éjjeli nyugalmuktól csak azért, hogy az emberek nyugodtan tölthessék az éjszakát - kérdezhetik állatvédők. Erről szó sincs - mondta el a berlini újságnak Heiko Dustmann, a Weihenstephan tejfeldolgozó üzem innovációs részlegének főnöke.
- Az új fejési módszernek köszönhetően az istállókban is helyreálltak a nappal és éjjel váltakozását tükröző fényviszonyok. Nappal fényárban úszik a csarnok, éjjel viszont csak derengő fényt sugároznak a lámpák: így a tehenek is jobban alszanak, és több tejet adnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


