Lapszemle
Kétszázmilliós állami megbízást kapott egy kormánybíráló elemző cége
Jelentős állami forrásokhoz jutott egy olyan cég, amelynek ügyvezető igazgatója és vezető elemzője az utóbbi időben a kormány erős bírálatával hívta fel magára a figyelmet, sőt utóbbi a tiltakozó pedagógusok fórumának egyik meghatározó szereplője is lett.
2016.02.26 10:28MTIA Magyar Idők szerint közel 200 millió forint értékben kapott megbízásokat a Expanzió Humán Tanácsadó Kft. az Oktatási Hivataltól és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől 2011 óta, amelyek főként kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységeket, összegző elemzéseket, képzések kidolgozását takarják.
Az ügy érdekessége, hogy a cég vezető elemzője az a Radó Péter, aki a tiltakozók által szervezett Civil közoktatási platform egyik emblematikus alakja, és több cikkében támadta a jelenlegi oktatáspolitikát - írja a Magyar Idők.
Megemlítik: Radó Setényi Jánossal, a cég ügyvezető igazgatójával közösen vezetett blogjukon több kritikus cikkben fogalmazta meg a problémákat egyebek között a diákok PISA-méréseken mutatott teljesítményével, az állami intézményfenntartással és központosítással, valamint az általuk totális letámadásnak tekintett jogszabályi változásokkal kapcsolatban.
Megjegyzik, hogy Radó Péter 1998-2001 között a Soros György alapítványai közé tartozó OSI Oktatáspolitikai Intézet igazgatóhelyettese volt. A Horn-kormány alatt, 1994-1996 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium kisebbségi főosztályát, majd a Civil Kapcsolatok Igazgatóságát vezette. Később az Országos Közoktatási Intézetben oktatáskutatóként és az OSI-Budapest oktatási programjában dolgozott tanácsadóként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06