Törökország
A nyílt utcán lőtték fejbe az IÁ-t bíráló újságírót
Törökország délkeleti részén meggyilkoltak vasárnap egy szíriai dokumentumfilmest és újságírót, aki az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ismert bírálója volt.
2015.12.28 08:11MTIA török T24 híroldal beszámolója szerint Nadzsi al-Dzserfet a nyílt utcán lőtték fejbe a szíriai határ közelében fekvő Gaziantep városban, és kórházba szállítását követően vesztette életét. Török médiajelentések szerint halála előtt egy, az IÁ tömeggyilkosságairól szóló dokumentumfilmen dolgozott. A török hatóságok nyomoznak az ügyben.
Az újságíró a RBSS (Raqqa is Being Slaughtered Silently - Rakkát csöndben kiirtják) nevű csoporttal dolgozott együtt, amely helyi aktivisták beszámolóin keresztül 2014 áprilisa óta dokumentálja az Iszlám Állam által a csoport székhelyének számító kelet-szíriai Rakka városában elkövetett emberijog-sértéseket. Emellett a Henta nevű szíriai magazin főszerkesztője volt.
Egy ismerőse a török médiának elmondta, hogy az újságíró a héten családjával Párizsba tervezett repülni, miután menedékjogot kapott Franciaországtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


