Érdekvédelem
MNB: az ügyfelek érdekeinek védelmében járt el a jegybank a Széchenyi Bank ügyében
Az ügyfelek érdekeinek védelmében, a közvéleményt haladéktalanul tájékoztatva járt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor 5 millióról 30,6 millió forintra emelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. által kifizethető betétek mértékét.
2014.12.13 21:33MTIEzt hangsúlyozta a jegybank szombati közleményében, amelyben visszautasítja az ezzel ellentétes feltételezéseket.
Az Együtt ellenzéki párt csütörtökön sajtótájékoztatón Polt Péter legfőbb ügyész vizsgálatát sürgette a Széchenyi Bank tevékenységével összefüggésben. A párt szerint a vizsgálatnak a többi között tisztáznia kell azt, miért emelte fel a Magyar Nemzeti Bank két napra a bankból kifizethető betétetek limitjét. Pápa Levente, az Együtt gazdaságpolitikusa életszerűtlennek mondta, hogy két nappal a működés felfüggesztése előtt még azt gondolták, tovább fog működni ez a bank.
Szombati közleményében az MNB felidézte, hogy december 4-én reggel 9.30 órakor nyilvános - a honlapján megjelentetett, csaknem ötszáz újságírónak elektronikus levélben is eljuttatott - közleményben jelezte, hogy aznaptól az addigi 5 millióról 30,682 millió forintra emelte a hitelintézet által kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális mértékét minden ügyfelének. Hozzátették: a hitelintézet tulajdonosai számára betétkifizetési tilalmat rendeltek el. Az akkori közleményben az MNB kifejtette: mivel az Európai Unió betétbiztosítási irányelve és a hazai hitelintézeti törvény 100 ezer eurós limithatárt szab a nemzeti betétbiztosítási intézményeknek a befagyott betétállományú hitelintézetek helyett történő kifizetésre, az MNB ezen összeghatárra emeli fel a hitelintézet által ügyfelenként kifizethető betéteket. A jegybank azt is jelezte a nyilvánosságnak: ha ezt egyéb körülmények lehetővé teszik, a lehető leghamarabb lezárja vizsgálatát a Széchenyi Banknál.
Ezután az ügyfeleknek két munkanapjuk volt élni a kibővített betétfelvétel lehetőségével, mielőtt az MNB visszavonta a Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét - írták. A betétjüket ekkor fel nem vevő ügyfeleket az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja 30,705 millió forint összegig a december 8-ától számított húsz munkanapon belül - olvasható a közleményben. Az ezután még megmaradó vagyont a végelszámoló Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. osztja fel a végelszámolási eljárás során - közölte az MNB.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06