Keresztes Ildikó drukkol az énekesnek
Képek: Vastag Csaba szingli lett - Összejöhetnek még újra?
Kilenc év után elköltözött Vastag Csabától a barátnője, mert nem tudta már tovább tolerálni az énekes hírnevéből adódó változásokat. Keresztes Ildikó szerint később még talán van esélyük...
A város fölött vacsorázott Vastag Csaba Petrával
2011.06.03 16:29ma.huNoha maga az érintett egyelőre nem erősítette meg a hírt, nagyon úgy tűnik, hogy Vastag Csaba 9 év kapcsolat után magára maradt: barátnője nem tudta megfelelően kezelni a hírnév miatt megváltozott helyzetet és az énekes ezzel járó kötelezettségeit. Pedg eleinte úgy tűnt, a siker nem befolyásolja kettejük kapcsolatát, Csaba ugyanolyan hűséges Katához, mint előtte, és Kata ugyanúgy szereti a férfit, mint addig is.
Ám a fellépések, az alig-alig otthon töltött rövid idők - amik akkor is többnyire inkább pihenéssel, mint aktív közös programokkal teltek - apránként mégiscsak felőrölték a szerelmet. Még egy átlagos kapcsolatban is sokat kell dolgozni azon, hogy az érzelmek ne aludjanak ki, hát még ott, ahol a pár egyik vagy másik tagjának elfoglaltságai miatt eleve eltávolodhatnak egymástól a felek!
Katát végül ez törte meg: már szinte nem is látta kedvesét, hiába éltek együtt. Keresztes Ildikó, az X-Faktor egyik mentora a tehetségkutató óta is figyelemmel kíséri a Vastag-testvérek életét, így közelről láthatta, mi történik a színfalak mögött.
"Csak azon csodálkozom, hogy a lánynak csak most lett elege. Azt kell mondanom, hogy így is birkatürelme volt." - osztotta meg véleményét az Új Ász oldalain. Ezzel együtt viszont nemcsak drukkol a párnak, hogy később újra egymásra találhatnak, hanem meg is magyarázza, hogy egy különköltözés nem feltétlenül jelent végleges szakítást.
"Szerintem most még Csaba is csak ismerkedik a hírnévvel járó kötelezettségekkel és a rengeteg fellépés mellett az is érthető, ha nem tud mindenre összpontosítani." - fogalmazott. Úgy véli, hogy ha már Csaba megszokja a még mindig új helyzetet és megtanulja kezelni azt, akkor képes lesz újra beosztani az idejét a munkája és a párkapcsolata között.
"Az is lehet, hogy egy idő után lecseng az X-Faktor-őrület és nem lesz ennyi fellépése" - töprengett. Akkor pedig már csak az lesz a kérdés, hogy Kata ott lesz-e újra, vagy valaki mással kezdhet új életet, mindenesetre Keresztes Ildikó reméli, hogy ez a 9 év nem fog kárba veszni.
Még több hír Vastag Csabáról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06