A Zámbó család tele van kételyekkel

Hulé Éva lakásán játszották újra Jimmy halálát

Vajon mit állapít meg az ügyészségi vizsgálat Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban? A kérdés aggasztja az elhunyt sztár családját. A szemtanú lakásában rekonstruálták a történteket.

2010.10.05 12:29ma.hu - Fotó: MTI -

Az ügyészségi vizsgálat lezárul október végéig Zámbó Jimmy kilenc évvel ezelőtti halálával kapcsolatban - Addig nem beszélhet Hulé Éva, a szemtanú sem, hiába várják tőle sokan, hogy elmondja, amit a rendőröknek tett vallomásában mesélt.

A Zámbó Jimmy tiszteletére rendezett emlékgálán idén is teltház volt, ezúttal azonban a rajongók és a családtagok is reménykedtek abban, hogy megtudnak valami újat a Király halálával kapcsolatban.

Egyelőre nem tudni ugyanakkor, mit állapít meg az ügyészségi vizsgálat. Ki húzta meg valójában a ravaszt? A gálán persze sokakat foglalkoztatott a kérdés, csak Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni nem szeretett volna a témáról beszélni. Azt mondta: ne rontsuk el ezt a szép napot ezzel.

Fotó: Kiskegyed

Zámbó Marietta, Jimmy testvére azonban elmondta, ő hisz Hulé Évának, több ezren szeretnék rajta kívül még tudni az igazságot, miért kellett a testvérének ilyen fiatalon meghalnia. A rajongók a hatóságoknak is leveleket küldözgetnek, melyekben az ügy kivizsgálását kérik. Ha ez nem következik be, még tüntetést is kilátásba helyeztek a parlament előtt - írta meg a Kiskegyed.

Hulé Éva nem vett részt egészségügyi állapota miatt a gálán. Reméli azonban, még megéri az ügyészségi vizsgálat eredményét. Mint mondta, nincs pénze fűtésre, tíz fok van a lakásában, és nyirkos az ágyneműje, melyben fekszik. Amit eladhatott volna a javaiból, azt elvitték - meglopták, semmije sem maradt - panaszolta a Kiskegyedben Hulé Éva.

A beteg asszony elmondta a lapban, hogy az ügyészség a lakásán járt a napokban. Ugyanaz az ügyész, aki Jimmy boncolásánál is jelen volt. Éva lakásán újra játszották, mi történt pontosan azon a január másodikán, 9 éve.

Rekonstruálták a csepeli házban történteket. Amint megkapják a fegyverszakértő vizsgálatának jegyzőkönyvét, értesítik Évát a nyomozás eredményéről - az asszony bízik benne, megéri, hogy kiderüljön, ő igazat mondott - írja a Kiskegyed.

Hulé Évának mindenesetre egyre többen hisznek. A Kiskegyednél jelentkezett egy fegyverszakértő is, egy alezredes, aki szerint a hivatalos verzió mindig sántított. Véleménye szerint több dolog miatt furcsa ez a történet, az egyik különös például Jimmy személye.

Nem az a típus volt, aki önmaga ellen fordítaná a fegyverét, aki annyira ismeri a fegyvereket, mint ő, nem követ el ilyen banális hibát. Ma a fegyvereknél, ha még van benne lőszer, akad hátul a zár. Rá kell csak nézni, és látszik, üres a tár vagy sem - írta a Kiskegyed.

Edit asszony beperli Hulé Évát

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.