Baronits Gábor Lolával "gyógyul"
Lola szíve már nem szabad
Még csak a kapcsolat elején járnak, de így is nagy az összhang Lola és Baronits Gábor között. Az énekesnő és a színész egy szülinapi partyn ismerkedett meg egymással.
2010.09.02 09:29ma.hu / Napi ÁszBaronits Gábor nemrég még siratta szerelmét, Gonda Katát, akivel alig egy hónapja szakítottak a lány költözése miatt, mondván, a távszerelem úgysem működne jól. Akkor még az is felmerült, hogy Ungár Anikó fia Miamiban próbálja majd kiheverni a szakítást, de a jelek szerint mégsem tartott sokáig az egyedüllét.
A Jóban Rosszban sztárja ugyanis már boldogan mesélt új, egyelőre bimbózó kapcsolatáról Lolával, akit eredeti neve után egyszerűen Jucinak becéz.
„Puskás Peti öccsének szülinapi buliján jöttünk össze, egy hónapja” – árulta el a népszerű sorozat Kristófja a Napi Ásznak. Amikor egymással szembekerültek, rögtön belevágtak a közepébe, bemutatkozás nélkül azonnal beszélgetésbe elegyedtek, majd másnap egy csodás napot töltöttek el Visegrádon, ahol a bobpályát is kipróbálták.
Azóta is sok közös programot szerveztek már, ahol igyekeznek egymást minél jobban megismerni.
Ágyba viszi a reggelit Baronits Gábor
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06