Groovehouse negyedszer is tarolt!

Lola idén maga mögé utasította még Zsédát is!

SP Comet-történelmet írt! A fiatal soproni srác ugyanis - a VIVA Comet kilencéves történetében először - duplázott, két jelöléséből kettőt gömbre váltott! SP üstökösként robbant be a magyar könnyűzenébe, és a rajongók, valamint a szakma is neki szavazott bizalmat.

2009.06.06 09:00rtlbulvar.hu

Nem csupán ezen az egy ponton hozott olyat az idei gála, amit eddig még nem: a Groovehouse ugyanis negyedszer szerezte meg a legjobbnak járó gömböt – ez pedig szintén egyedülálló! 

A díjazottakon kívül a zenei, filmes, tévés és színházi világ színe-java felvonult, hiszen ez az év legrangosabb zenei díjátadója – amelyet senki nem akar kihagyni! 

Komolyan nem hiszem el, hogy ez történt velem – mesélte SP, aki tavaly még csak álmodott arról, hogy egyszer jelölt lesz, és fellép a Cometen. 

A rajongóknak, a szavazóknak egy közös bulit szervezünk, így köszönöm majd meg nekik.

A legjobb együttes kategória ugyan szoros volt, de annyira nem, hogy a háromszoros Comet-nyertes Groovehouse-t megelőzzék. Judy és Zsolti már negyedszer vehette át a Comet-gömböt. 

Erre mi egyáltalán nem számítottunk, ezért is vagyunk különösen boldogok – mesélte meghatottan Judy.

A legjobb énekesnő kategória volt talán a legszorosabb, Zséda, Dukai Regina, Kovácsovics Fruzsina, Lola és Tóth Gabi versenye csak egy hajszálon múlott, közülük Lola nyerte a díjat – ő kapta a legtöbb szavazatot. Az ő polcát is díszíti már – ezzel együtt – három gömb...
 
A legjobb videoklip kategóriában a zenetévé volt műsorvezetői – Kisó, Patrícia, Philip, Timo és Kristóf – döntöttek, sokféle szempontot megvizsgáltak, nagyon nehéz volt a választás. Ők is tudták azonban, hogy a végén csak egy maradhat: nagy vita során ezért úgy döntöttek, Puskás Peti és Herz Péter alkotása, az Állítsuk meg a világot nyeri a díjat ebben az évben.
 
A magyar könnyűzenéért VIVA Comet díj is méltó helyre került: az már korábban kiderült, hogy az idén húsz éves Animal Cannibalshez kerül a megtisztelő gömb. RicsiPí és Qka MC örömmel vették tudomásul, és megköszönték a VIVA-nak azt is, hogy felkarolja az ifjú tehetségeket – hiszen ha őket nem karolják fel korábban, ma nem lennének azok, akik...
 
A buli még nem ért véget – a sztárok jó szokás szerint hajnalig ropják majd a parketten, jövőre itt pedig itt jubileumi, tizedik VIVA Comet!

Itt nézhet képeket a Comet Gáláról!

Tudjon meg részleteket az idei egyik nyertes, Judy házasságának széthullásáról!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.