Sokan nem értették, mit keres a válogatáson
Majka lesz az új Megasztár zsűritagja?
Továbbra is titok, kik ülnek majd a tehetségkutató ötödik szériájának zsűrijében, ám úgy tűnik, Fenyő Miklós helyére az ózdi rapper, Majka kerülhet. Ő sem nem cáfolta, sem nem erősítette meg az információt.
2010.03.19 09:30Fotó: filmkultura.huA csatorna egyelőre nem közölheti a Megasztár 5 zsűritagjainak névsorát, csak egy későbbi időpontban hozzák azt nyilvánosságra - a Napi Ász értesülései szerint azonban Majka kerülhet Fenyő Miklós helyére.
A zsűritagok névsora egyébként csak ennyiben változik, továbbra is Eszenyi Enikő, Friderikusz Sándor és Mester Tamás ülnek majd az ítészek székében. Hogy Fenyő helyére ki kerül, az kérdéses volt - majd egyszercsak megjelent a Megasztár előválogatóján Majka.
Egy jelentkező a Napi Ásznak elmondta, többen nem is értették, mit keres ott, és meg is jegyezték: pont ő fogja értékelni az énekeseket? Folyamatosan feltűnt a nagyteremben, ahol a válogatásokat tartották. Volt, aki autogrammot kért tőle. Többekhez biztatásul oda is ment Majka - adta hírül a Napi Ász.
A lap úgy tudja, hogy a műsorkészítők és az ózdi sztár között már hónapok óta folynak a tárgyalások. A TV2 meg is erősítette, hogy valóban összeállt már a tehetségkutató új zsűrije. A tagok nevét azonban csak később hozzák nyilvánosságra - mondta el a Napi Ásznak Koltay Tamás, a csatorna szóvivője.
Majka az üggyel kapcsolatban zavartan fogadta az érdeklődést, és annyit mondott, egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja az információkat. Rövidesen úgyis kiderül a dolog.
Fullajtár Andreát Majka gyilkolja!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06