"Lehet fogadni" az esküvőben?
Ismerőseik nagy összeget tennének fel Ördög Nóriékra
Már eljátszott a gondolattal a csinos műsorvezető, milyen lenne ismét kimondani a boldogító igent - állítják Ördög Nóri ismerősei. Szerintük az esküvőre fogadni is lehet.
2009.10.06 16:30ma.huBár Ördög Nóra mostanában igen elfoglalt, hiszen az új Csillag születik előkészületeiben és szerkesztésében is részt vesz, kevés szabadidejüket nagy boldogságban töltik együtt a kedvesével.
Nóra egyik kollégája elárulta, hogy a sztár már eljátszott a gondolattal: újra férjhez menne. Párjával még nem jutottak el az esküvői előkészületekig, de ismerőseik szerint bárki fogadhat nagyobb összegben arra, hogy lesz esküvő - adta hírül a Kiskegyed.
Ördög Nóráról az utóbbi időben többször is elterjedt, hogy eljegyezték - Legutóbb akkor, amikor éppen nyaralni volt a barátnőivel...
Olaszországban tartózkodott, és szembesülnie kellett azzal: nem kell hazánkban lennie ahhoz, hogy hír szülessen róla.
Válása kapcsán hozzászokott már, hogy gyakran újságból tudja meg, mi zajlik a magánéletében.
A legdurvább történetnek mégis azt tartja, amikor egy sms-t kapott az olasz tengerparton fekve, azzala hírrel: Ördög Nórit eljegyezték.
A műsorvezető elképesztőnek tartja, hogy saját élete nagy eseményéről - ami persze ekkor nem volt igaz - értesüljön üzenetben a nyaralása kellős közepén...
Az eljegyzés története egyébként azért születhetett, mert Nóra ujján egy feltűnő Swarovski-gyűrű jelent meg, melyről többen azt hitték, hogy a "vőlegénytől" kapta.
Ördög Nóri teljesen kiakadt!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06