A kebelcsoda fél az együttéléstől?

Voksán Virág: Élek, ahogy a csövön kifér!

Voksán Virág lelepleződött, a Cool Live műsorában raádásul olyan dolog derült ki a lemezlovasról, amiről valójában még ő maga sem tudott, ez pedig nem más, minthogy valójában Virág egy mingli.

Forró és szexis- képekben Voksán Virág! képgaléria

2009.09.02 18:50rtlbulvar.hu

A DJ még legalább 4-5 évig nem akar senkivel sem osztozni az otthonán.

Ez az elnevezés nem egy kitalált manó népcsoportot takar, hanem egy egészen különleges életstílust, melynek lényege, hogy a képviselői a szinglikkel ellentétben a párkapcsolatokat nem ellenzik, de az összeköltözést és a valakivel együtt élést tudatosan elkerülik.

„ De hiszen akkor én már hosszú évek óta mingli vagyok! „– kiáltott fel Virág, miután magára ismert a leírás alapján, majd elárulta, még ha akarná, sem férne bele az életébe az, hogy együtt éljen valakivel, hiszen munkája miatt képtelen lenne alkalmazkodni bárkihez is.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ez így is marad.

Bevallása szerint ugyan kicsit fél attól, hogy nem lesz képes az együttélésre a jövőben, ettől függetlenül, ha elérkezettnek látja az időt, mindenképpen szeretné kipróbálni.

– „ Soha nem volt még erre példa, és a karrierem miatt nem is fér bele, de olyan 4-5 év múlva, ha már gyermeket is szeretnék, biztosan belekóstolok abba, milyen valakivel megosztani a lakhelyemet. Addig pedig élek, ahogy a csövön kifér!”

Voksán Virág szexvideóban is látható!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.