Harminc év van gyermekei közt
Nem tervezett baba volt - Ujlaki Dénes 64 évesen apa lett!
Esténként lelkesen siet haza újszülött fiához - Újra csecsemőt ringat Ujlaki Dénes. A hatvannégy éves színész nem érzi idősnek magát az apaszerepre.
2009.01.19 13:00Ujlaki Dénes és 27 éves párja, a még egyetemi tanulmányait folytató Judit nem tervezték a kisbabát, de nagyon örülnek neki - A kis Gáspár a színész harmadik gyermeke, az idősebbek közül lánya 31, fia 21 éves.
Ujlaki nem érzi magát idősnek az apaszerephez. Eteti, fürdeti, játszik vele, este pedig a Katona József Színházban lép színpadra. Párja, akivel annak idején a Bárka színházban ismerkedett meg, épp a vizsgaidőszakkal küzd - árulta el a színész a Blikknek.
A színészt persze nemcsak a színpadon, hanem ismert filmszerepekben is megkedvelhette a közönség - Ujlaki Dénes játszott a Szerelem első, második vérig, majd a produkció utolsó részében, a Szerelem utolsó vérig című alkotásban is: a főszereplő Berencsi Attila édesapját formálta meg.
Az utóbbi években láthattuk a Rokonok című filmben, a Másnap-ban, a Hamvadó cigarettavég-ben, korábban a Szeressük egymást gyerekek!, a Psyché című produkcióban és számos más filmben is.
Dolgozott több vidéki színházban, így például a debreceni Csokonai Színházban, a győri Kisfaludy-, a veszprémi Petőfi Színházban, a Miskolci Nemzetiben, a Bartók Gyermekszínházban és a szolnoki Szigligeti Színházban, majd 1981-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett.
Egy évvel később mint alapító tag csatlakozott a Katona József Színházhoz - írja a wikipedia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06