Béranya adott életet gyermekének!
Csak a gyerek kellett neki! Ricky Martin apa lett!
Néhány hete Ricky Martin két ikerfiú büszke apja lett - közölte a Grammy- és Latin Grammy-díjas popsztár szóvivője. A béranyától született kisbabák már Martinnál vannak, aki az év végéig kizárólag velük fog foglalkozni és nem mutatkozik nyilvánosan - áll a People című amerikai magazinnak eljutatott közleményben. A gyerekek nevét és születési helyét a szóvivő nem árulta el.
2008.08.21 18:15MTI"Néhány hete Ricky Martin két ikerfiú büszke apja lett" - közölte a Grammy- és Latin Grammy-díjas popsztár szóvivője. A béranyától született kisbabák már Martinnál vannak, aki az év végéig kizárólag velük fog foglalkozni és nem mutatkozik nyilvánosan - áll a People című amerikai magazinnak eljutatott közleményben.
A gyerekek nevét és születési helyét a szóvivő nem árulta el. Az állítólagos homoszexualitásáról szóló híreket a Puerto Ricó-i származású énekes mostanáig nem erősítette meg és nem is cáfolta. A szexuális beállítódás mindenkinek a magánügye - mondta egy 2005-ben adott interjúban.
Több mint 55 millió eladott albumával és mintegy harminc slágerlistás számával Ricky Martin az egyik legsikeresebb latin-amerikai popzenész. A világhírt az 1998-as franciaországi labdarúgó világbajnokságra írt La Copa de la Vida/The Cup of Life hozta meg.
A szerzemény a bajnokság dala lett és 60 országban került a listák élére. 1999 óta Martin a spanyol mellett angol nyelvű albumokat is készít, az UNICEF jószolgálati nagyköveteként és a Ricky Martin Alapítvány vezetőjeként pedig gyermekjótékonysági munkát is végez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06