"Belebetegedett" a rendszeres büntetésekbe

Lemészárolta a szüleit, mert elvették az iPodját

Beismerte szülei meggyilkolását egy virginiai tinédzser, a vallomásában azt mondta: már rosszul volt az állandó büntetésektől, ezért ölte meg az idős házaspárt. Megrázó részletek!

2014.05.30 14:02ma.hu

Hónapok óta próbálta titkolni, de végül beismerte a brutálisan kegyetlen gyilkosságot a 16 éves virginiai tinédzser, aki tavaly december 19-én végzett szüleivel. Vincent Parker a kihallgatásakor, amelyen a beismerő vallomást is tette, azt mondta a nyomozóknak: belebetegedett a rendszeres büntetésekbe, mint például abba, hogy az apja elvette tőle az iPodját. A fiú bűnösnek vallotta magát két rendbeli másodfokú gyilkosság elkövetésében - számolt be a NY Daily News című hírportál.

"Csak arra emlékszem, hogy megőrültem" - mondta a rendőrségnek. "Az egész az apámmal kezdődött. "Az egész azért volt, mert az apám elvette az iPodomat és más eszközöket." Parker először az anyját támadta meg, amikor az 57 éves Carol kilépett a fürdőszobából. Paprikasprayt fújt rá, mielőtt kiszúrta a szemét, majd egy baseballütővel és egy feszítővassal kezdte ütlegelni - a halottkém szerint legalább 25-ször sújtott le a nyakára, az arcára és a fejére.

Fotó: freedigitalphotos.net/kibsri

Ezután következett az apja, aki nem sokkal később ért haza. Őt szintén a feszítővassal kezdte ütlegelni, majd többször megszúrta. Az 55 éves Wayne Parker erősen vérzett, de sikerült felhívnia a 911-et, és mielőtt a kórházban meghalt, még el tudta mondani a rendőrségnek, hogy mi történt. A feleségét már be sem vitték a kórházba, ő halott volt, mire a mentők megérkeztek. A fiú eleinte tagadni próbált, de miután a DNS-vizsgálatok a gyilkos fegyvereken kimutatták a nyomait, köztük öt véres késen, valamint az ütlegeléshez használt baseballütőn és feszítővason is, már nem látta értelmét tagadni.

Büntetését a tervek szerint a szeptember 18-i tárgyaláson szabják ki. Az egyébként ösztöndíjas diák nagyapja az eset után csak annyit mondott, hogy nem érti, miért kellett a lányát és a vejét megölni, ráadásul Vincent "nagyon okos fiatalember". A nyilvánvaló veszteség ellenére azonban nem neheztel az unokájára, és megbocsátott neki. "Mert ha mi nem bocsátunk meg neki, akkor ki más tenné?" - jegyezte meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.