Két évig éjjel-nappal követték a fia halála után
Egy percre se hagyták egyedül John Travoltát a szcientológusok
A fia halála után két évig egyetlen percre sem hagyta egyedül John Travoltát és feleségét a szcientológiai egyház által kirendelt felügyelő, a színész szerint azért, hogy "nehogy kövessék a Jettet a halálba".
2014.02.13 17:08ma.hu
Egyetlen percre sem hagyta magára a felügyelő John Travoltát és feleségét, Kelly Prestont a szcientológiai egyház felügyelője két teljes évig azt követően, hogy elveszítették a legidősebb fiukat, Jettet. A 16 éves fiú 2009 januárjában halt meg, amikor a család épp a Bahamákon köszöntötte az újévet. Jett régóta súlyos betegséggel és visszatérő rohamokkal küzdött, ez okozta a halálát is, amikor egy éjjel beütötte a fejét a fürdőszobában és életét már nem lehetett megmenteni. Akkoriban felmerült Travolta felelőssége is, aki elzárkózott attól, hogy a mentők a legközelebbi kórházba vigyék a fiút, helyette egy jóval távolabbi, mintegy 50 kilométernyire lévő kórházat nevezett meg, és a tragédia után az a hír is elterjedt, hogy a színész a vallása miatt nem engedte, hogy a fiút gyógyszerekkel kezeljék.
Csak jóval a haláleset után vallotta azonban be, hogy Jett az autizmus egy könnyebb formájával is küzdött, ez szintén összefüggésbe hozható a szcientológiai egyházzal, amely nem ismeri el ennek a betegségnek a létezését. Nem véletlen hát, hogy amikor Travolta elveszítette a fiát, az egyház vezetése azonnal kirendelt mellé egy felügyelőt, akinek az 59 éves sztár kifejezetten örült is, mondván, így mindig volt vele valaki, aki segítette őt, ha esetleg megingott volna a hite. Emellett abban is biztosak akartak lenni a vallási vezetők, hogy sem Travolta, sem pedig Kelly nem követi a fiukat a halálba - számolt be a Daily Mail.
"Nem hiszem, hogy nélkülük túl tudtam volna tenni magam rajta" - jegyezte meg a színész. "Velem voltak minden nap onnan kezdve, hogy Jett meghalt. Még el is utaztak velem, amikor el kellett valahova mennem. Két teljes évig így ment. Csak ezután kezdtek egy-két napos szüneteket hagyni, hogy lássam, nem vagyok egyedül" - örvendezett Travolta. A sztár 1975 óta tagja a szcientológiai egyháznak, azóta, hogy egy film forgatása közben Joan Prather színésznő átadta neki a Ron L. Hubbard tanításairól szóló könyvet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06