Dollármilliókat emészt fel az új központ
Az első sorban tapsolt Travolta és Cruise az új szcientológiai komplexum avatásán
Vadonatúj központot adtak át a floridai Clearwaterben, ahol a szcientológiai egyház állítólag minden eddiginél hatékonyabban tudja a kiválasztottakat erősíteni, az avatóünnepségen díszhelyen tűntek fel az ismert sztárok.
2013.11.20 10:07ma.huSzuper erőt kaphat a képességei kifejlesztéséhez John Travolta és Tom Cruise, no meg az a néhány ezer kiválasztott, aki beléphetett a hétvégén átadott vadonatúj szcientológiai központba az épület avatására. A világméretű, magát egyháznak nevező, de számos országban betiltott, illetve legalábbis kétes hírnévnek örvendő szervezet 15 éven keresztül építette a 377 ezer négyzetméteres területen álló komplexumot, a költségek pedig a hírek szerint elérték a 145 millió dollárt, de ez nem okozott problémát, mert a hívek ennél jóval többet gyűjtöttek össze - számolt be az Independent című lap.
A vasárnapi rendezvényről nem sokat lehet tudni, mert kívülállókat egyáltalán nem engedtek be, a bámészkodók elől pedig közel két méter magas fallal takarták el a területet. Erre felmászni se lehetett esélye senkinek, mert szigorú biztonsági őrök tartották távol a komplexumtól azokat, akiknek nem volt meghívója az ünnepélyes avatásra. A floridai Tampa Bay Times munkatársai szerettek volna engedélyt kapni az épület bejárására, de a szcientológiai vezetők ezt visszautasították és úgy hírlik, a jövőben sem lehet arra számítani, hogy a nyilvánosság számára megnyitják - akár csak részben - az épületet.
Az avatás egyébként mindössze nyolc percig tartott és David Miscavige vezette, ám némi árnyékot vetett az örömükre, hogy a várt 10 ezer fős tömeg helyett jó, ha a fele létszámban megjelentek az érdeklődők. Az egyház honlapján található tervekből kiderül, hogy az új központban van egy könyvesbolt - itt természetesen csakis "jó" könyveket lehet találni -, egy kápolna, étkező a pincében és több száz kisméretű helyiség, amelyben az úgynevezett auditálás folyik a frissen belépett tagok számára.
Egy helyiséget az alapítónak, az 1986-ban elhunyt Ron Hubbardnak szenteltek, míg Miscavige irodája a legfelső, hetedik szinten van, alatta pedig egy futópálya, ahol a szcientológusok addig futhatnak körbe-körbe, míg elérik a megvilágosodást - fogalmaz az Independent. Ugyanezen a 6. szinten található a szauna is, ahol a megvilágosodás után a hívek megtisztulhatnak a megismerés során felszabadult rossz dolgoktól. Az épület legfőbb területe mégsem ez, hanem az 5. emeleten kialakított Super Power programnak szánt helyiségek, itt az arra méltó hívek speciális eszközökkel - melyeket maga Hubbard kísérletezett és dolgozott ki - fejleszthetik tökélyre 57 különböző érzékszervüket, nemcsak az ízlelést vagy szaglást, de a hormonális érzékeléseket vagy a belső iránytűt is.
Az épület avatásán az első sorban tapsolt a sztárvilág két leghíresebb szcientológusa is, akik ezúttal is mosolyogva álltak ki a külvilág és a kilépett hívek által hevesen támadott, számos alkalommal megvádolt szervezet mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06