Váratlanul szállt fel a gép

A repülő vécéje ejtette foglyul az utast

Jelentős késéssel tudott csak felszállni egy gép az amszterdami repülőtérről, a várakozás közepette viszont az egyik utasnak némi dolga akadt. Már nem tudott kijönni, amikor megkapták a felszállási engedélyt.

2013.11.05 12:10ma.hu

Csapdába ejtve találta magát egy nő, aki arra várt hétfő este, hogy felszálljon a British Airways 9:35-re kiírt gépe az amszterdami Schipol reptérről. A járat, amely Angliába ment volna, mintegy 30 perces várakozásra volt ítélve, eközben a 20 év körüli nő úgy érezte, muszáj kimennie a mosdóba. Csakhogy a gép pillanatokkal később megkapta a várva várt felszállási engedélyt, a motorok felbőgtek, a gép pedig elkezdett gurulni a kifutópályán. Az utasok és a személyzet is a szabályoknak megfelelően az ülésekben várták a repülési magasság elérését, biztonsági övvel bekötve - leszámítva azt az egyet, aki a mosdóban rekedt.

A légiutaskísérők csak akkor vették észre, hogy egy utas nincs a helyén, amikor a gép már mozgásba lendült és a vécé felől hangos dörömbölés hallatszott. A nő megpróbált kijutni a helyiségből, de a személyzet rákiáltott, hogy azonnal menjen vissza, mert veszélyes felszállás közben az utastérben szabadon járkálni - így az utas jobb híján visszahúzódott a fülkébe, ahol persze ugyanúgy nem tudta magát beszíjazni. Csak akkor engedélyezték neki újra a mozgást, amikor a gép elérte a repülési magasságot és a biztonsági övek bekapcsolására figyelmeztető lámpa végre kialudt - számolt be a Daily Mail című brit lap.

Fotó: freedigitalphotos.net

A járaton szintén helyet foglaló egyik 31 éves utas elmondta, hogy az indulás annyira gyors volt, hogy többen, akik a várakozás miatt már felálltak a helyükről, csak nehezen tudtak visszatalálni oda. "Hallottam, hogy a többi utas azt mondta, nem volt tartalék ülés a gépen, így nem értem, a személyzet hogyan nem vette észre, hogy egy nő eltűnt" - magyarázta az utastársa. "A kísérők közvetlenül a vécével szemben ültek, de egyértelmű, hogy a nagy rohanás közepette nem ellenőrizték azt."

A sokkolt utastól később elnézést kértek és visszakísérték a helyére. "A legénység a jelek szerint a nőt hibáztatta a történtekért, pedig nyilvánvaló, hogy az ő dolguk lett volna ellenőrizni, mindenki a helyén ül-e, mielőtt a gép elindul" - jegyezte meg a neve elhallgatását kérő utas.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.