Szerelmi vita vezetett a tragédiához
Feladta magát a feleségét halálra szúró féltékeny férfi
Önként ment a rendőrségre az a férfi, aki kedden este egy veszekedést követően gyermekük szeme láttára többször megszúrta a feleségét, a nő nem sokkal később belehalt a sérülésekbe.
2013.08.08 18:18ma.huSaját magát adta fel a 22 éves, Afganisztánból Tirolba menekült férfi a rendőrségen, miután kedden este halálra szurkálta a feleségét. Amint arról a ma.hu is beszámolt, a tragédia Innsbruck egyik nyílt terén, egy szökőkút mellett történt, ahol a nő és egy éves gyermeke egy ismerősükkel beszélgetett, ám felbukkant a féltékeny férj és némi szóváltást követően előkerült a kés. Noha a közelben tartózkodó járókelők megpróbáltak közbeavatkozni, a késsel vagdalkozó támadóval szemben tehetetlenek voltak, a nő pedig olyan súlyos szúrt sebeket szerzett, köztük a fején is, hogy a kórházba szállítás után nem sokkal életét vesztette.
A férfit a rendőrség nagy erőkkel kezdte keresni, de otthonában nem találták, így körözést adtak ki ellene. Végül mégsem a hajtóvadászat eredményeképp tudták őt elfogni, hanem mint mondta, két barátja és a kórházi dolgozók - ahová a felesége holttestéről ment be érdeklődni - beszélték rá, hogy jelentkezzen a rendőrségen. Letartóztatása után azt mondta, a támadást a családi nehézségk és a féltékenység váltotta ki.
A párról úgy tudták, korábban is voltak már súlyossá fajuló vitáik, egy időben az asszony még el is menekült egy női menhelyre az erőszak ellen, de aztán visszament a férjéhez. Arról nem számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap, hogy elítélése esetén milyen büntetésre számíthat a gyilkos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06