Tudják, ki a gyilkos, de nem találják
Gyereke szeme láttára szúrták le a fiatal anyát
Egy barátjával beszélgetett a 20 éves nő egy szökőkút előtt, amikor megjelent a párja és némi szóváltást követően többször megszúrta. A fiatal anya néhány órával később belehalt a sérüléseibe.
2013.08.07 15:53ma.hu
A szökőkút, ahol a gyilkosság történt (Fotó: Wikipedia)
Egy szökőkút előtt szurkáltak halálra egy 20 éves nőt az osztrák Innsbruck városban, miközben ott állt az egy éves gyermeke is és végignézte a vérengzést. A 20 éves, afgán származású nő épp egy helybéli ismerősével beszélgetett a téren, amikor megjelent a nála 2 évvel idősebb férfi - a helyi sajtó nem tudja, hogy csak a barátja volt vagy a férje -, aztán előbb heves szóváltás alakult ki köztük, majd hirtelen előkerült egy kés és a férfi többször lesújtott a nőre, a fejét sem kímélve.
A halálos sebeket szerzett, vérző nőt magára hagyva a férfi elmenekült a helyszínről, a szemtanúk pedig elmondták, hogy bár megpróbáltak közbeavatkozni, a késsel vagdalkozó férfival szemben semmi esélyük nem volt. A rendőrség először rögtön a lakásán kereste a gyilkost, de ott nem találták, azóta a lakosság segítségét várják, hátha valahonnan bejelentés érkezik - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Sajtóértesülések szerint a nő már kétszer tett bejelentést családon belüli erőszak miatt, egy ízben még női menedékre is költözött. A pár 2011-ben afgán menekültként települt Ausztriába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


