Kocsija csomagtartójában találták meg a holttestet
Halálra gázolta, majd eldugta a gyalogost a képviselő
Az autója csomagtartójába rejtve bukkantak rá a rendőrök az egyik orosz politikus által halálra gázolt gyalogos holttestére: 200-zal csapta el az éjszaka közepén az ismeretlen áldozatát.
2013.06.20 07:44ma.huHét év börtön vár a 25 éves Elisei Bryantsevre, miután egy egyszerű rutinellenőrzés során a közlekedési rendőrök egy holttestet találtak az autója csomagtartójában. Mint kiderült, az orosz Liberális Demokrata Párt narimanovszkiji képviselője nem sokkal korábban ütötte el az áldozatot a Mazda-6-os autójával, az ismeretlen férfi épp az úton akart átmenni, amikor 200-zal nekihajtott a politikus. Bryantsev azonban ahelyett, hogy jelentette volna a tragikus balesetet, inkább a csomagtartóba tette az élettelen áldozatot és megpróbált elmenekülni a tetthelyről.
A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat kilétére egyelőre nem derült fény, az Állami Duma helyettes vezetője, Alexander Starovoitov eközben azzal próbálta mentegetni Bryantsevet, hogy csak a kórházba próbálta eljuttatni az áldozatot, hogy ott megmentsék az életét. Arra nem adott magyarázatot, hogy ehhez miért épp a csomagtartóba tette a holttestet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06