50 ezer Volttal támadták a rendőrök
Árammal sokkolták a vak férfit: kardnak nézték a botját
Vak emberre támadt elektromos sokkolóval a rendőrség Nagy-Britanniában, mert szamurájkardnak vélték fehér botját.
2012.10.18 15:29MTIA 61 éves Colin Farmer 50 ezer voltos áramütést kapott a lancashire-i rendőrségtől, amely azzal mentegetőzik, hogy megelőzően több járókelő telefonált, figyelmeztetve őket: szamurájkardos férfi mászkál az utcákon.
Amikor a járőrök meglátták a gyanús illetőt, felszólították, hogy álljon meg, és ejtse a földre fegyverét. A vak férfi azt hitte, hogy ki akarják rabolni, ezért nem engedelmeskedett, mire az egyik rendőr sokkolta, és megkaparintotta botját. Annak markolatát azonban hiába húzkodta, nem jött elő belőle semmilyen szamurájkard - akkor jöttek rá, hogy vaklárma volt az egész.
A férfit kórházba szállították a rendőrök, és kárpótlásul vele maradtak, mi több, még a barátaihoz is elvitték, miután az orvosok elengedték.
Nem sokkal később azonban kiderült, hogy mégis volt alapja a kardriadónak. A rendőrség ugyanis őrizetbe vett egy 27 éves férfit, akinél valóban szamurájkard volt, és részegen sétált vele az utcán - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06