Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket

A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"

Szavazásra bocsátották a legjobb sírfeliratokat Angliában, a győztes egy 93 éves korában elhunyt komikus emlékirata lett - de a többi híresség közt is akadt néhány vicceskedvű figura.

2012.05.18 11:29ma.hu

A világ számos országában - főként a keresztény területeken - annyira tabunak számít a halál, hogy nemcsak az elmúlásról nem beszélünk nyíltan, de az ezzel kapcsolatos egyéb részletekről sem, mint például a szervadományozás. Ezt a falat szerette volna áttörni egy angliai szervezet, amely egyrészt arra kérte a hírességeket, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen feliratot szeretnének látni a sírjukon, másrészt pedig összegyűjtötte a már elhunyt "nagyok" sírfeliratait és szavazásra bocsátotta azokat.

A kedvenc minden kétséget kizáróan a komikusként népszerűségre szert tett Spike Milligan emlékirata lett, akinek sírján ez áll: "Mondtam, hogy beteg vagyok!" A 2002-ben, 93 éves korában elhunyt híresség frappáns fricskájára 3 angolból ketten adták szavazatukat. A második helyen Oscar Wilde végzett, aki ezzel deríti fel a sírjához zarándokolókat: "Vagy azok a függönyök mennek, vagy én", Frank Sinatra pedig "A legjobb még hátravan" felkiáltással köszön vissza a sírból.


Mel Blanc annyit üzent: "ez van, emberek", Frank Carson pedig közölte: "Így is le lehet fogyni". Őket követi Winston Churchill, aki a 6. helyet érte el a következő emlékfelirattal: "Készen állok rá, hogy találkozzak a Teremtőmmel. Az már más kérdés, hogy ő hogyan készül a velem való találkozásra".

Az életben lévő sztárok sem akartak lemaradni, Stephen Fry komikus például közölte, a következőket íratja a sírjára: "Köszönetet mondok az öszes kőfragaónak, akik hejessen betüzzték az én sírfliratom!" (Pontosan így!)

"Spike Milligan sírfelirata legendássá vált, és számos híres író és képregény-készítő is megörökített különféle sírfeliratokat" - magyarázta a különleges szavazást elindító Marie Curie Rák Alapítvány szóvivője. Céljuk, hogy ösztönözzék az embereket a halállal kapcsolatos nyíltabb beszélgetésekre, és arra, hogy haláluk esetén többen ajánlják fel szerveiket a donorra váróknak.

Emellett azt is fontosnak tartják, hogy az emberek részletesen beszéljék meg egymással azokat a dolgokat, amiket életük utolsó perceiben és az elmúlás után szeretnének kapni. "Tudjuk, hogy a legtöbben a saját otthonukban szeretnének eltávozni a világból, de továbbra is a halálesetek jelentős része kórházban következik be - ott, ahol szintén szeretnénk emberek maradni. Bármilyen nehéz erről beszélni, minél nyíltabban beszélgetünk a haldoklóval a kívánságairól, annál nagyobb az esély, hogy ezek teljesülhessenek is" - magyarázta Imelda Redmond.

A TOP10 sírfeliratok

Spike Milligan: "Mondtam, hogy beteg vagyok"
Oscar Wilde: "Vagy azok függönyök mennek, megy vagy én"
Frank Sinatra: "A legjobb még hátravan"
Mel Blanc: "Ez van, srácok!"
Frank Carson: "Így is le lehet fogyni"
Winston Churchill: "Készen állok rá, hogy találkozzak a Teremtőmmel. Az már más kérdés, hogy ő hogyan készül a velem való találkozásra"
John Belushi: "Lehet, hogy én eltávozom, de a rock and roll tovább él"
Bette Davis: "Nehéz utat járt be"
Humphrey Bogart: "Nem kellett volna martinire cserélnem a whiskyt"
Peter Ustinov: "Kérem, ne lépjen a fűre"

A még élő sztárok tervezett sírfeliratai

Stephen Fry: "Köszönetet mondok az öszes kőfragaónak, akik hejessen betüzzték az én sírfliratom!"
Ann Widdecombe: "Menj, és mondd meg a bírák vezetőjének, az átjárónál, hogy itt - óh jaj -, egy kivételes hazudozó fekszik"
Louis Theroux: "Szóval még mindig "férfi influenzának" nevezed?"
Alison Steadman: "Egy hely, ahol nincs szükségem rúzsra"
Stephen Merchant: "Talán újraélem az életem. Leszámítva, hogy három hüvelykkel rövidebben."
Chris Kamara: "Jeff, ez hihetetlen - Elmentem!"
Edwina Currie: "Így már egészen más"
Bill Oddie: "Kérem, megpróbálhatom újra?"
Fay Ripley: "Nos, most már hideg a lábam"
Alexei Sayle: "Azt hiszem, valami hiba történt"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.