Kefirnek idén ki kellett hagynia Thaiföldet
Menekül a téltől a lányok kedvence
Kefir, a V-Tech énekese nagyon nem szereti a telet, azaz a hazai zord hideg időt. Ezidőtájban ő több ezer kilométerre, Thaiföldön szokta süttetni a hasát, de idén nem januárban utazik el.
2012.01.24 08:29FényPont Média"Februárra készül el teljesen a thaiföldi lakásom, akkor fogom átvenni, ezért is csúszik az idei utam" - kezdi az énekes. "Napimádó vagyok, amit az év 365 napján képes vagyok élvezni, ezért is menekülök el a télből."
Bár hazánkban idén a télnek nyoma sincs, azért a szőke, kék szemű énekes nehezen viseli a hűvöset, és mindent megtesz, hogy még ha csak hangulatában is, de melegebb éghajlaton érezhesse magát. Így tett a hétvégén is, amikor Leóval és Beleznay Endrével meg sem állt Szederkényig, ahol Akinho barátjánál a pizzériában egy tüzes karaoke-partin vett részt.
„Leó utál énekelni és elmondása szerint nem is tud, ez legutóbb egy Médiaválogatottas bulin jött szóba. Olyan szinten irtózik az énekléstől, hogy a Süsün kívül mást el nem énekelne" – mosolyog Kefir –, "ekkor mondtam neki, hogy elviszem egy helyre, ahol a finom pizzákon kívül olyan dalokkal is próbálkozhat, amik meghozzák az önbizalmát. Így is lett. Leó úgy belendült a dalolásba, hogy a Legszebb vallomás című dalomat már együtt énekeltük a fagyos éjszakába."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06