Összeomlott az X-Faktor mentora

Képek - Keresztes Ildikó zokogott: "Melyik gyerekem küldjem el?"

Soha még ehhez hasonló dráma nem fordult elő az X-Faktor hazai történelmében: a párbajt ugyanannak a mentornak a két "gyereke" vívta, a döntést viszont így is meg kellett hozni. Keresztes Ildikó kiborult.

Képekben a 2. élő adás képgaléria

2011.10.23 11:52ma.hu

Az X-Faktor magyarországi történetében már eddig is volt számos drámai pillanat, ám olyat, mint a 2011-es évad 2. élő adásának döntő pillanatai, eddig nemigen láthattak a nézők és nem élhettek át a résztvevők. A két órás műsor végén ugyanis a legkevesebb szavazattal olyan két versenyzőnek kellett egy párbaj során bizonyítania a tehetségét, akik ugyanahhoz a mentorhoz tartoznak - így a döntés a szokottnál is nehezebb volt, legfőképp Keresztes Ildikó számára.

Az adás tematikája ezen a héten a "Suttogások és sikolyok" elnevezést kapta, ami elsőre félreérthető lehet, de Ördög Nóra hangsúlyozta, hogy nem horrorfilmek betétdalait kell a versenyzőknek előadni, a téma valójában a szerelem. Ennek megfelelően a versenyzők egymás után hozták az andalító vagy épp pörgősebb számokat, amelyek így vagy úgy, de mindenképp kapcsolódnak a szerelemhez.

Legutóbb Muri Enikő lépett utolsóként a színpadra, ezúttal viszont ő nyitotta az estét Lara Fabian I will love again című számával, amiből a mentorok utóbb pont a hitet hiányolták, hogy Enikő képes lesz újra szeretni valakit. Az énekesnő a kisfilmjében és az After-X című műsorban is bevallotta, van némi igazság a kritikában: élete nagy szerelme a pénz miatt Amerikába költözött, amitől neki összetört a szíve és azóta fél bárkit közel engedni magához, nehogy újra ilyen mélyen megsebezzék.

Az Apollo23 csapatával is csak mérsékelten voltak elégedettek a mentorok, bár azt mindenki elismerte, hogy határozottan jobbak minden egyes héten, de még mindig érződik rajtuk az a bizonytalanság, hogy eredetileg szólóban indultak a versenyen, és a mentorok gyúrták őket csapattá. Keresztes Ildikó egyenesen azt javasolta, hogy lazulásképp menjenek el a "könyvtárba".

Tarány Tamás egy Presser-dallal lépett színpadra, A csúnya fiúknak is van szívük című számot viszont Nagy Feró úgy értékelte: ideje elfelejteni a csúnya fiút, mackóból macsóvá kezd válni. Külön szót érdemel a produkció mellett Tamás öltözéke is: a dallal éles ellentétben állt a pólóján látható Schwarzenegger-fotó, ami még inkább erősítette a mondanivalót - a mentorok szerint nem is volt félnivalója az énekesnek.

A mentorok - kékben (Fotó: RTL Klub/Bársony Attila - A galériához KATT a képre!)


Lil C a legutóbbi adásban ígéretet tett arra, hogy bár remek táncos, ezúttal teljesen visszafogja magát és megmutatja, hogy nincs igaza az ő énektudását bírálóknak, ennek megfelelően egy Bruno Mars-számmal szállt versenybe, és a látványos színpadi elemek valóban nem vonták el a figyelmet a hangról. Malek Miklós azonnal le is csapott rá és közölte, hogy hiába nagyszerű előadó, énektudásban elmarad a többiek mögött és kifejezetten sajnálja őt, amiért ki fog esni.

A Rocktenors sem győzte meg a szigorú mentorokat, talán Nagy Feró volt az egyetlen a saját mentorukon kívül, aki pozitívan értékelte Albinoni Adagiojának feldolgozását, a mindig érzékeny Keresztest ezúttal nem sikerült megérinteni, és Malek sem értette, mit keres itt egy 300 éves klasszikus mű.

Kováts Vera előadásából ugyanazt hiányolták, mint az addig színpadra lépő énekesek produkciójából: az energiát, akárcsak a kettővel utána színpadra lépő Bagosi Alexáéból, akinek mozgását még mindig erőteljesen korlátozza múlt heti balesete.

Geszti úgy vélte, a Girls Aloud Jump! című dala nem passzol a válófélben lévő anyuka stílusához, és miközben ironikusan beszólt Nagy Ferónak, aki "marketingből eltörte Alexa lábát", bevallotta, hogy hiányolta Alexa lelkét, Malek pedig kifejezetten unta a produkciót. Ezzel éles ellentétben állt Keresztes véleménye, aki szerint épp most jött elő Alexából "a dög", amit eddig annyira hiányolt.

Baricz Gergő sem vonulhatott le elégedetten a színpadról, miután előadta a Wet Wet Wet Love is all around című számát. Ennek egy feldolgozása a Jump!-hoz hasonlóan ugyancsak hallható volt az Igazából szerelem című film betétdalaként, Nagy Feró fel is idézte, hogy néhány évvel ezelőtt ő már megpróbálkozott annak az előadásával a Szombat esti lázban, de belátta, hogy nem is olyan könnyű a dal, mint elsőre hallatszik.

Mint az After-X-ben kifejtette, rockosan énekelve elvész a lényeg belőle, ha viszont lágyan, szerelmesen próbálja az ember előadni, akkor hamissá válnak a hangok, de az a jó, hogy legalább annyira halk is, hogy elnyomja a zene. Geszti egyenesen úgy fogalmazott: mintha Iggy Pop énekelt volna Abbát.

Az Ikrek (Fotó: RTL Klub/Bársony Attila - A galériához KATT a képre!)


Demes Tamás túlvállalta magát, amikor mentorával közösen úgy döntöttek, Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt című számát énekli el. A bátorságáért mindannyian dicsérték, Geszti még a dal vége felé egy igazán mély pillanatot is megemlített, összességében viszont erőltetettnek érezték, Feró megfogalmazása szerint pedig a feladatot tökéletesen teljesítette, de a szenvedély nem volt benne az előadásban, csupán technikailag lehet elismerni azt.

A Big girls don't cry című Fergie-dallal léptek színpadra az Ikrek, de belőlük is hiányzott a dinamika, azzal együtt, hogy látványosan fejlődtek a múlt hét óta. Malek szerint viszont még szükségük lenne 2-3 évre, hogy helyük legyen az egyébként erős mezőnyben. A lányokat ez láthatóan rosszul érintette, de mentoruk biztatására mégis sikerült visszanyerniük önbizalmukat - később pedig a nézői szavazatoknak köszönhetően újabb lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsanak a jövő héten is.

Az est utolsó versenyszáma Kocsis Tibor volt, akinek egy hete Geszti azt mondta: Maleknek tökéletesen sikerült kiölnie belőle a rockot. Most mentora új módszerhez folyamodott, és addig hergelte Tibit, míg az énekesből felszínre törtek az eddig elfojtott energiák, így az est talán egyetlen kritika nélküli előadását adhatta elő, ráadásul egy igen nehéz számot hozott: a Queen Somebody to love című művét.

A szavazás lezárása után a szokásos izgalom végül megrázó pillanatokba torkollt: a továbbjutó énekesek nevének sorolása közben Keresztes Ildikó arca egyre inkább elkomorult, ahogy a versenyzők fogytak a színpadon, az ő három mentoráltja viszont rendíthetetlenül állt középen. Végül Ördög Nóra bejelentette: valóban egyedülálló esemény következett be, az énekesnő három "fia" közül egy még biztosan továbbjut a jövő heti fordulóba, de a párbajt a maradék kettőnek kell megvívnia.

Végül Baricz Gergőt továbbküldték, Ildikó pedig sírva nézte végig Demes Tomi és Lil C produkcióját. A szokásostól eltérően ezúttal nem a párbajozók mentora értékelt elsőként, Feró és Malek szerint Demes Tamás produkciója volt a gyengébb, Geszti viszont Lil C-t nevezte meg, Keresztes kezébe adva így a döntést.

Az ő hangja többször elcsuklott a sírástól, miközben hangosan fejtegette, olyan ez, mintha egy anyától azt kérnék, mondjon le valamelyik fiáról, és nem tudja, mit vegyen figyelembe a döntésénél: a mai produkciókat, vagy a folyamatos fejlődést.

Miközben sokan arra számítottak, hogy ebben az esetben nem lehet igazán jól választani, és a közönségre, a borítékban rejlő döntésre bízza a fiúkat, végül közölte: azt nézi, ki áll közelebb ahhoz, hogy legközelebb is továbbjusson, ezért inkább Tomit küldte haza. Közben pedig azt üzente minden kritizáló nézőnek: csak egyszer üljenek ott az ilyen helyzetekben az ő székében és próbáljanak dönteni.

A show-nak viszont mennie kell, az X-Faktor jövő héten 10 versenyzővel tovább menetel a végső döntő felé, hogy kiderüljön: ki lesz 2011-ben az év hangja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.