Paranoiás és depressziós a didikirály?

Ágica: "Kértem Pákót, hogy menjen orvoshoz"

Egy hónapja váratlanul elhagyta Fekete Pákót az élettársa és gyermekük anyja, Ágica. A szakításról sokféle mendemonda terjedt, de a nő most tiszta vizet öntött a pohárba.

2011.09.05 16:39ma.hu

"Nem rossz ember, és nem haragszom rá, de tudom, hogy miért van mindez: ő segítségre szorul!" - jelentette ki Ágica egy hónappal azután, hogy a kifelé idillinek látszó kapcsolat ellenére hirtelen összepakolt, és a közös gyermekükkel együtt elhagyta Fekete Pákót. A didikirály a saját bevallása szerint máig nem tudja, hova ment el szerelme és kisfia, de a tévén keresztül még a múlt héten azt üzente: a lakás ajtaja mindig nyitva áll előttük.

Ágica azonban hétfő reggel ugyancsak a tévében öntött tiszta vizet a pohárba, az RTL Klub Reggeli című műsorában elmondta, esze ágában sincs visszamenni, mert "egy idő után már nem áldozhatom fel magam és a gyerekem" - fogalmazott.

A szakítás óta eltelt hetekben számos hír pattant ki, melyek különböző szinten, de ugyanarra a kiváltó okra mutattak: Pákó bántalmazta Ágicát, a nőnek ebből lett elege. Bár a hétfői adásban nem kívánt kitérni a részletekre, azt ő maga is elismerte, hogy fizikai agresszió miatt jelenleg valóban folyamatban van egykori szerelme ellen egy büntetőeljárás.

Ágica és az ügyvéd (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)


"Nem azért jöttem, hogy befeketítsem vagy ártsak Pákónak" - szögezte le Ágica, ugyanakkor célzott rá, hogy egykori társának pszichés gondjai vannak. "Rengetegszer kértem, hogy forduljon szakorvoshoz, mert az elmúlt évben olyan dolgok érték, amiket szerintem nem tudott feldolgozni, és egyre gyűltek-gyűltek a bajok. Üldözési mánia, depresszió... - soha nem lehetett kiszámítani, hogyan fog hazajönni, milyen hangulatban" - magyarázta, hozzátéve, hogy egy pszichológustól már időpontot is kértek, ám oda Pákó már nem ment el.

"Azért mentem el otthonról, mert a gyereket szerettem volna megóvni minden olyantól, ami nem neki való" - felelte az élettárs arra a kérdésre, amely ugyancsak a felröppent pletykák alapját firtatta. A sajtóban megjelent hírek szerint ugyanis az utolsó csepp a pohárban az a veszekedés volt, ami megint fizikai bántalmazásba ment át, de ezúttal Bence is szemtanúja volt az esetnek.

Hogy ebből mi igaz és mi nem, arról a fiatal nő nem akart beszélni, de a stúdióban helyet foglaló ügyvédje elmondta, hogy jelenleg a bántalmazási eljáráson túl egy polgári peres ügy is zajlik, Pákó ellen hamarosan akár kilakoltatási végzést is szerezhetnek. A nigériai előadó ugyanis abban a lakásban lakik, amely jog szerint Ágica nővérének a tulajdonában van, eddig bérleti díj nélkül élhettek ott, ám miután Ágica és a gyermek elmentek onnan, a testvére megelégelte, hogy Pákó többszöri felszólítás ellenére is úgy használja a lakást, mintha az természetadta joga lenne.

Még több hír Fekete Pákóról

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.