"A magyar lakosság úszik az adósságban"

További törvénymódosítások a lakáshitelesek védelmében

Az átláthatóbb pénzügyi tevékenység kialakításáért és a hitellel rendelkezők védelméért további törvények módosítása és meghozatala szükséges az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága szerint, amely erről kedden rendkívüli ülésén hozott állásfoglalást.

2009.08.18 16:22MTI

A testület 15 kormánypárti igen és 12 tartózkodó szavazat mellett fogadta el a dokumentumot. A bizottság, amely az ülésen a lakáshitellel rendelkezők megsegítésére vonatkozó törvények és kormányintézkedések hatásairól hallgatott meg tájékoztatást, állásfoglalásában felkéri a kormányt, hogy a szükséges törvényjavaslatokat szeptember 15-ig terjessze be az Országgyűlésnek. Ilyen lehet például - mint írták - a pénzügyi követelések kezelésének rendszerét szabályozó, azt átláthatóbbá tevő rendelkezés.

A testület továbbá felkéri a bankokat és a hitelkihelyezéssel foglalkozó valamennyi pénzügyi vállalkozást, hogy az etikai kódex megalkotásáig, illetve a pénzügyi szolgáltatók működésével kapcsolatos ellenőrzések lezártáig ne kezdeményezzenek a családok kilakoltatásához vezető eljárást, hanem mindazon ügyfeleikkel, akik hajlandók és képesek erre, még az előírt 90 napon belül jussanak egyezségre.

Az állásfoglalásban kitértek arra is, hogy "a közel egy éve tartó gazdasági- és pénzügyi világválság kirobbanását követően azonnal lépett a kormány a devizahitellel rendelkezők megsegítése érdekében. Számos kormányintézkedés, parlamenti döntés segítette a lakhatásuk elvesztésével fenyegetett családokat".

Simon Gábor, a szociális tárca államtitkára a testületet tájékoztatva a kormányzati intézkedések között említette, hogy a miniszterelnök kezdeményezésére létrejött egyeztetések után a bankok lehetővé tették: a hitelek futamideje hosszabb legyen és csökkenjen a törlesztőrészlet. Kitért az önkormányzatok lakásvásárlási lehetőségére, az árverésen kívüli lakásvásárlási lehetőségre, és a bérlakásprogramra is.

Fontosnak tartotta a hitelezési gyakorlat felülvizsgálatát, a fogyasztók védelmének képviseletét. Az intézkedések meghozatalakor egyeztettek a szociális fórum és a szociális kerekasztal képviselőivel is - tette hozzá.

Marsi Erika pénzintézetekért felelős pénzügyminisztériumi szakállamtitkár a hivatalos - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Magyar Nemzeti Bank és a központi hitelnyilvántartó rendszer adatain alapuló - statisztikákra hivatkozva azt közölte: 2009. július 30-án az összes jelzáloghitel, beleértve a szabad felhasználású és lakáshiteleket, 5.800 milliárd forint volt, amely nagyságrendileg 1,4 millió hitelszerződést jelent. A statisztikák alapján a jelzáloghitelek 2 százaléka esetében volt a tartozás 90 napon túli.

Ez 40 ezer szerződést jelent - mondta Marsi Erika. Közölte, a 90 napot meghaladóan nem fizető adósok 15 százalékánál kerül sor a fedezet bevonására, érvényesítésére vagy végrehajtására. Ez éves szinten hatezer végrehajtást jelent - fűzte hozzá. Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke a "problémás hitelek" vizsgálatánál szerzett tapasztalatokról tájékoztatta a bizottságot. A PSZÁF elnöke különböző típusú eseteket különböztetett meg: elsőként említette azt, amikor a pénzügyi intézetek hitelezési gyakorlata jogszerű és elfogadható, de az adós a válság hatására nem tud fizetni. Ilyenkor indokolt a kormányzati támogatás - mondta.

Egy másik esetben szintén jogszerű és elfogadható a hitelezési gyakorlat, de az adós nem akar fizetni, ilyenkor - mint közölte - nem indokolt a segítségnyújtás. Harmadik esetbe sorolta a PSZÁF elnöke azt, amikor hitelintézet magatartása jogszerű, de nem tekinthető etikai szempontból megfelelőnek és az ügyfél ezért került nehéz helyzetbe. Az ilyen gyakorlat ellen - például etikai kódexszel - fel kell lépni. A "legszörnyűbb" esetnek azt nevezte, amikor pénzügyi vállalkozások jogszabályellenes magatartást tanúsítottak az adósokkal szemben.

A PSZÁF felvette a kapcsolatot a nyomozó hatóságokkal, feljelentéseik alapján nyomozást folytatnak - közölte Farkas Ádám, hozzátéve: több mint 120 feljelentés alapján 150 gyanúsított került a hatóság látókörébe. Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője azt mondta, hogy állásfoglalásokból már van épp elég, s a krízishelyzetbe került emberek megsegítésére konkrét intézkedéseket sürgetett. Közölte: a frakciószövetség országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a hitelkárosultak megsegítésére.

A Fidesz-KDNP azt javasolja többi között, hogy alkossanak megfelelő szabályozást a kilakoltatások megelőzése érdekében. Koszorús László (Fidesz) arról beszélt, hogy a probléma már két és fél éve ismert. A kormány e téren végzett tevékenysége "a nullához konvergál" - jelentette ki, hozzátéve: a magyar lakosság úszik az adósságban.

Az etikai kódexet pedig a bankoknak nem kötelező betartaniuk - jegyezte meg. Bókay Endre (MSZP) nem értett egyet azzal, hogy a kormány ne foglalkozna a kérdéssel, mint kifejtette: kezelik a helyzetet. Vidorné Szabó Györgyi(MSZP) bizottsági eln

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.