"Közel normális" szinten az USA gazdasága

A Fed-vezető miatt esik a tőzsde

Mínuszban álltak a világ vezető tőzsdéi csütörtök délután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyik regionális igazgatójának arra a vélekedésére, hogy már a jövő év elején emelkedhet az amerikai alapkamat.

2014.06.26 17:55MTI
Freedigitalphotos nirots

James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke azt mondta, hogy az inflációt és a munkanélküliséget tekintve az amerikai gazdaság "közel normális" szinten áll majd 2014 vége előtt. Bullard egyúttal megismételte azt a véleményét, hogy a következő négy negyedévben 3 százalék lesz az amerikai gazdasági növekedés. Mindezek alapján a St. Louis-i Fed elnök elképzelhetőnek tart egy kamatemelést 2015 első negyedévének a végéig.

Röviddel 16.30 óra után a londoni börze irányadó mutatója 0,13 százalék mínuszban állt. Frankfurt 0,75 százalékkal, Párizs 0,66 százalékkal gyengült, míg New Yorkban az irányadó tőzsdemutatók 0,5 százalék körüli veszteséget jeleztek a szerdai záróértékhez képest.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.