Élhető és látványos közösségi tér

Megújulhat a Bosnyák téri városközpont

Elfogadta a budapesti, Bosnyák téri Mundo Városközpont terveit a Központi Építészeti- Műszaki Tervtanács - közölte a lengyel Echo Investment beruházó az MTI-vel.

2008.06.15 10:11MTI

Elfogadta a Bosnyák téri Mundo Városközpont terveit a Központi Építészeti- Műszaki Tervtanács - közölte a lengyel Echo Investment beruházó az MTI-vel.

A hatályos szabályozás szerint a tervtanács csak véleményezheti a terveket, döntési joga nincs. A gyakorlatban az engedélyt kiadó építési hatóság többnyire figyelembe veszi a szakmai testület véleményét.

A közlemény kiemeli, hogy a főként építészeti funkciókat hangsúlyozó 2007. novemberi tervtanácsi prezentáció óta a koncepció alapjaiban nem módosult, a most bemutatott tervek részleteiben kidolgozottabbak lettek.

Az Építész Fórum internetes szaklap a novemberi tervtanács után úgy tájékoztatott, hogy a Bánáti és Hartvig Építésziroda, valamint a Mofo Architects közös munkáját a 2007. július 11-i összevont fővárosi és kerületi tervtanács gyakorlatilag teljes egészében elutasította.

A szakmai grémium döntését azzal indokolta, hogy olyan szigetszerűen elzárkózó épületegyüttes koncepcióját mutatta, amely az önkormányzat által kiírt ötletpályázat eredményét figyelmen kívül hagyta - zárt, túlzottan nagy tömegei lehetetlenné teszik a valódi városi közterek kialakulását.

A tervek második, november 7-i tervtanácsi vitáján a zsűri tagjai szinte kivétel nélkül támogatták az új megoldásokat, bár számos ponton további módosításokat javasoltak. Akkor Hartvig Lajos a tervek ismertetése során elmondta, hogy fő céljuk egyfelől az épületegyüttes fellazítása, megnyitása, a tömegek tagolása, a léptékek összehangolása volt.

Másfelől a telepítést úgy változtatták meg, hogy a komplexum egésze és egyes elemei egyaránt szorosabb kapcsolatban legyenek a város környező részeivel, tereivel, közlekedési csomópontjaival.

"Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy a Bosnyák teret egy élhető és látványos közösségi térré varázsoljuk Zugló és a környező kerületek lakosai számára" - emelte ki Hartvig Lajos a múlt heti pozitív tervtanácsi döntés után.

Az Echo Investment 2006 júniusában vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a budapesti Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet, ahol egy közösségi térként szolgáló városközpontot kíván építeni.

A 40 milliárd forint összértékű beruházás a tervek szerint 65.000 négyzetméter alapterületű kereskedelmi egységet és 30.000 négyzetméter iroda részt foglal majd magában.

A bevásárlóközpont 2.000 (köztük 400 P+R), az irodakomplexum pedig 500 parkolóhelyet biztosít majd. A beruházó nagy hangsúlyt fektet a városközpontot környező utcák fejlesztésére is, hogy a környéken várhatóan megnövekedő forgalommal együtt kedvező közlekedési feltételeket biztosítson a központba érkezők számára. A Mundo Városközpont építése 2009 tavaszán kezdődik, első fázisának átadása 2011 második félévében várható.

Az Echo Investment a Mundo Városközpont bérbeadásával a Cushman & Wakefield ingatlan tanácsadót bízta meg. A fő kivitelező kiválasztását célzó tendert várhatóan 2008 őszén írják ki.

Az Echo Investment Lengyelország egyik legnagyobb ingatlanberuházó és -fejlesztő vállalata, 1996 óta jegyzik a Varsói Értéktőzsdén. A vállalat eddig 28 lengyel városban, 79 projektben összesen 650 ezer négyzetméternyi épületet hozott létre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.