Meg kell védeni, amit eddig elértek

Gyurcsány: el a kezekkel a beruházásoktól!

El a kezekkel Magyarország építésétől, az országot átépítő beruházásoktól! - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozata előtt azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint Orbán Viktor egy zártkörű értelmiségi fórumon a nagyberuházások leállításáról beszélt.

2008.05.24 13:16MTI

Véleménye szerint meg kell védeniük amit elértek az elmúlt időszakban, ezért nincs okuk nem erőteljesen visszautasítani mindazt, amit az elmúlt napokban a Fidesz közös nemzeti jövőként felvázolt. A kormányfő közölte: nem fogják megengedni, hogy Magyarországon leállítsák a beruházásokat. A jövőről nem beszélni kell, a jövőért tenni kell. Aki tenni akar a jövőért, az beruház, építkezik, mert csak ezek teremtenek munkahelyeket és csak a munkahelyek hoznak jövedelmet - tette hozzá. Kiemelte: akik azt mondják, úgy kezdődik el a jövő, hogy leállítják a beruházásokat, azok félreértik Magyarországot, nem Magyarországról beszélnek, hanem saját hatalmi vágyaikról. 

"Tessék mértéktartást gyakorolni és támogatni azokat a milliókat, akik az építkezésben, nem pedig a rombolásban látják a jövőt. Ez az MSZP politikája, ezért küzdeni fogunk" - hangoztatta. Gyurcsány Ferenc beszédében felidézte: a Fidesz elnöke ezen a találkozón azt is mondta, kormányra kerülésük esetén befagyasztják a nyugdíjakat. A miniszterelnök hangsúlyozta, a nyugdíjak értékét meg kell őrizni, összegét pedig emelni. Ezt nem fogjuk hagyni, ilyen áron az országot nem lehet és nem is szabad kormányozni - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, utalva Orbán Viktor szavaira. Azt mondta: nem lehet felrúgni azt a társadalmi egyezséget, amelyet a szocialisták kötöttek a társadalmi csoportokkal, köztük a nyugdíjasokkal és a munkásokkal. 

A Fidesz ezzel a két csoporttal akar "tengelyt akasztani", amit nem engednek meg - fűzte hozzá. Orbán Viktor sajtóhírek szerint a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt a filmművészeti egyetemen tartott április végi zártkörű találkozón. A Fidesz elnöke a Hírszerző.hu szerint azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva. 

Orbán Viktor a Blikknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában az állami beruházásokról szólva közölte, azok nagy része nem más, mint "állami umbulda".

Úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5-700 milliárd forint". A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket". 

Gyurcsány Ferenc az MSZP munkástagozatának szombati értekezletén kitért arra, hogy a következő egy-két évben több mint ezer kilométer alacsonyabb rendű utat építenek és újítanak fel. Így az építőiparban - folytatta - nem az lesz a kérdés, hogy van-e munka, hanem, hogy győzik-e emberrel. Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez szakképzett emberek kellenek Magyarországon, ha - mint mondta - nem akarjuk, hogy külföldről jöjjenek ide dolgozni. 

Gyurcsány Ferenc egyetértett Filló Pállal, a munkástagozat vezetőjével abban, hogy legalább a hiányszakmákban - példaként a vasas szakmunkásokat említette - differenciáltan ösztöndíjat kell adni a tanulóknak. Számításai szerint már 15-16 évesen havonta 10-20 ezer forintot kaphatnának a szakmunkásdiákok. A kormányfő abban is egyetértett a tagozati vezetővel, hogy még jobban kell védeni a munkavállalók érdekeit, amelyhez új kezdeményezések szükségesek. 

Elfogadhatónak tartotta Filló Pál felvetését a munkaügyi perekkel kapcsolatban, miszerint ezekben a jogi folyamatokban a munkavállalók kapjanak díjmentességet. Véleménye szerint megoldandó feladat, hogy vállalati szinten nagyon nagy a dolgozók kiszolgáltatottsága. Abban kért segítséget a munkástagozattól, hogy ne csak jelezzék a gondot, hanem segítsenek a közös megoldás kialakításában is.
 
Az adócsökkentéssel kapcsolatban azt mondta: az önmagában nem csodafegyver, csak más intézkedésekkel együtt működik, és azért van szükség rá, hogy elindítsa a folyamatot, amelynek eredményeként 2-3 év alatt teremtődhet több munkahely. Szavai szerint a "csodafegyver" a beruházás. Hozzátette: nem adóreformot terveznek, de olyan mély és jelentős átalakítást, amelynek az a jelentősége, hogy könnyebbé tenné a munkavégzést. 

Azt segítené, hogy megérje Magyarországon dolgozni, úgy érje meg dolgozni, hogy abból meg lehessen élni - közölte a miniszterelnök az MSZP munkástagozatának országos értekezletén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.