Gyógyszeripar: egységes etikai kódex
Az egészségügynek külön rendőrsége is lehetne
Új, egységes etikai kódex alapján működik a jövőben a magyarországi gyógyszeripar. A dokumentum díszpéldányát a négy magyarországi gyógyszergyártói egyesület vezetői hétfőn, Budapesten sajtótájékoztató keretében nyújtották át Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak.
2012.05.14 14:30MTISzócska Miklós azt mondta: a gyógyszeripari önszabályozásnak, a közös felelősségvállalásnak fontos üzenete, hogy termékeiket, melyekkel betegségeket gyógyítanak és gyógyulást hoznak, nem "bármi áron" akarják eladni.
Az államtitkár megjegyezte: néha úgy érzi, hogy az egészségügynek külön rendőrsége is lehetne. Szócska Miklós szerint a gyógyszeripar önszabályozása "egy jó kezdet", de fontos a betartás és a betartatás is. Ezért az államtitkár garantálta a hatóságok együttműködését.
Szócska Miklós egyúttal azt is kiemelte: bízik benne, hogy az egyesületek együttműködése új, hatékonyabb piaci modellek kikísérletezésére is lehetőséget ad majd, hogy úgy tekintsenek Magyarországra, mint "egy laboratóriumra", amely a betegek számára az életmentő gyógyszereket, az ár-érték arányokat pedig az iparág számára fenntartható módon biztosítja.
Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a kódex azért különösen jelentős, mert ezzel a magyarországi gyógyszerpiac történetében először mind a négy gyógyszeripari egyesületnek egy, közös etikai kódexe lett, jelképezve ezzel a közös felelősségvállalást az etikus kereskedelem felé.
Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke azt mondta: Magyarországon a gyógyszeripar szereplői a '90-es évek második felétől vették át az akkori érvényes európai kódexet. Leitner György az új, egységes kódextől azt várja, hogy annak pontjaira valamennyi tagvállalat képviselői kötelezettségként tekintenek majd.
Brázay André, a Generikus Gyógyszergyártók és Gyógyszerforgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének elnöke és Borbás Gyula, a Védettség Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke is egyet értett abban, hogy a kódex aláírásával az iparágon belül szorosabb együttműködésre nyílik lehetőség, de ehhez - mint hangsúlyozták - az iparágat felügyelő hatóságok segítségére is szükség van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06