Történnek támadások, de nincs elszigeteltség

Kiszámíthatóságot várnak el az Orbán-kormánytól

Elsősorban kiszámítható gazdasági és jogi környezet biztosítását várják el a Magyarországgal tárgyaló nemzetközi szervezetek.

2012.01.24 17:10MTI

Ezt mondták politológusok kedden, akik egyetértettek abban is, hogy a magyar kormányt a támadások ellenére nem szigetelték el politikailag Európában.
   
Kiszelly Zoltán politológus hangsúlyozta, az Európai Uniónak nagyon szűk lehetősége van pusztán a közösségi jogra hivatkozva fellépnie a tagállamokkal szemben. Az elemző szerint ezt bizonyítja, hogy csak három területen indult kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben, holott Brüsszelnek sokkal több kifogása volt a magyar kormány lépéseivel szemben.
   
Úgy fogalmazott, az Orbán kormány megpróbálta kitágítani az unió adta lehetőségeket, vagyis kipuhatolta, hol van az a határ ameddig elmehet. Kiszelly Zoltán szerint az Európai Unió az elmúlt időszakban már kivételes esetekben sem engedi a nemzeti érdekérvényesítés ilyen nagy fokát, az Európai Bizottság ráadásul az euróválság kirobbanása óta a korábbiaknál erélyesebb szerepet vállal a gazdasági kérdésekben. A politológus úgy gondolja, Brüsszel így most példát igyekszik statuálni Magyarországgal, megmutatva azt, hogy ezentúl hatékonyabban kikényszeríti a közösségi jog előírásait, illetve az uniós politikai elvárásokat is.
   
Kiszelly Zoltán szerint az unió például a túlzottdeficit-eljárással is nagyon komoly gazdasági nyomást tud gyakorolni Magyarországra, de Brüsszelnek jó tárgyalási feltételeket biztosít az is, hogy Magyarország hitelkérelemmel fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Bizottsághoz. Emlékeztetett, Magyarország utóbbival olyan helyzetbe került, mintha éppen uniós tagságra pályázna, vagyis minden feltételnek meg kell felelnie. A politológus szerint a kérdés most az, hogy az Európai Bizottság által kezdeményezett három kötelezettségszegési eljáráson kívül más elvárásokat is támasztanak-e hazánkkal szemben.
   
Kiszelly Zoltán ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az olasz és osztrák bankok magas magyarországi kitettsége miatt a tárgyalásokon fontos hangsúlyt kaphat a magyarországi devizahitelek helyzete is. Brüsszelnek ugyanis - folytatta - a görög adósságrendezés mellett most nagyon nem hiányzik egy esetleges magyar államcsőd, amely szerinte a magyar kormánnyal történő megállapodás elmaradása esetén következhetne be. A politológus szerint ez, illetve a szombati, budapesti kormánypárti tüntetés némileg javítja az Orbán-kabinet tárgyalási pozícióit, de cserébe hosszú távú kiszámíthatóságot várnak Magyarországtól például a bankadó területén is.

Azt mondta, Magyarországot mindennek ellenére politikailag nem szigetelték el Európában, vagyis nem lett igaza Borut Pahor korábbi szlovén miniszterelnöknek, aki tavaly májusban azt mondta, Magyarországra elszigetelődés vár az EU-elnökség után. Mint kifejtette, a nagy nyugat-európai baloldali pártok egyaránt konszenzus útján próbálják együttműködésre bírni Magyarországot. Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szintén úgy vélekedett, hogy Magyarország nem szigetelődött el, az erős kritikai hangok ráadásul szerinte nem is az EU-elnökség után, hanem csak előző év végén jelentek meg, de a vita már láthatóan a megegyezés irányába tart.
   
A Magyar Progresszív Intézet munkatársa szerint nincs értelme arról beszélni, hogy a nemzetközi baloldal tartaná támadás alatt Magyarországot. Nicolas Sarkozy és Angela Merkel ugyanis Orbán Viktorhoz hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozik, ahogyan az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is. Az Európai Parlamentben pedig szintén a jobboldali Néppárt van többségben, amely Gyömöre Máté szerint egyelőre Brüsszel mellett áll az EU és hazánk közti vitában. Megjegyezte, amikor Handó Tünde kinevezését kérték számon Strasbourgban, akkor azt nem jogilag, hanem politikai szempontból kifogásolták, mondván egy koncentrált felépítésű és nagyhatalmú bírói szervezet élén olyan szakember ül, aki szoros kapcsolatot ápol a kormányzó párt elnökével. Az elemző szerint ebben a kérdésben például csak politikai nyomásgyakorlás útján lehet változtatásokat elérni.
   
Gyömöre Máté megerősítette, az uniós bírálatok mögött a kiszámíthatóságra vonatkozó igény érhető tetten. A jegybanktörvény, a bírók korai nyugdíjazása, vagy az adatvédelmi ombudsman leváltása ugyanis mind az átláthatóságot és a kiszámíthatóságot veszélyeztetik - fogalmazott.
   
Kiemelte: Magyarország rá van utalva a külföldi tőkére, a hazai bankok hiteleire, hiszen e nélkül nincs gazdasági fejlődés, a különadók, a kiszámíthatatlan gazdasági környezet viszont éppen ezt a hitelezési kedvet fogják vissza.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.