A világ 1. csupán napenergiával működő gépe

Transzamerikai útjának 3. szakaszát kezdte meg a Solar Impulse

Transzamerikai útjának immáron harmadik szakaszát kezdte meg hétfőn a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Solar Impulse.

2013.06.03 16:15MTI
Fotó: MTI

A légi jármű a Dallas-Forth Worth nemzetközi reptérről szállt fel hajnali 4 óra 06 perckor, hogy mintegy 21 órányi repüléssel eljusson a missouribeli St. Louisba. 

A repülőgépet két pilóta, André Boschberg és Bertrand Piccard vezeti, ezúttal utóbbi ül a pilótafülkében. A napelemes repülőgép Nyugatról Keletre tartva szeli át az észak-amerikai kontinenst. Technikailag képes lenne leszállás nélkül is megtenni az 5000 kilométeres távolságot, de 70 kilométeres átlagos sebességgel több napra lenne szüksége, és mivel csak egy pilóta vezetheti, biztonsági okokból öt szakaszban teszi meg az utat.
 
Transzamerikai útja során St. Louisból a fővárosba, Washingtonba tart, mielőtt megérkezne végcéljára, a New York-i John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtérre. A Schindler svájci liftgyár mérnöki és a Solvay belga vegyipari konszern kutatási segítségével készült Solar Impulse súlya 1600 kilogramm, szárnyfesztávolsága 63 méter, 11 628 napelem cella gyűjti az "üzemanyagot". 

A legnagyobb magasasság, amelyen képes repülni 8500 méter. E repülőgép alapján akarják elkészíteni azt a napelemes repülőt, amellyel a projekt alapítói, Bertrand Piccard és André Boschberg 2015-ben körbe akarják repülni a Földet. 

A napenergián kívül semmilyen más energiaforrást nem használó légi jármű elsőként 2009-ben emelkedett a magasba, 2010-ben tett meg első ízben, megszakítás nélkül egy 26 órás utat, bizonyítva, hogy képes elég energiát gyűjteni az éjszakai repüléshez is. 

2011-ben Belgium és Franciaország között megtette az első nemzetközi utat, tavaly pedig első "transzkontinentális" útját úgy, hogy Madridból a marokkói Rabatba "szárnyalt".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.