Gyalogmetró
Száztíz kilométeres barlangút Britannia közepén
Nyolcvanhárom évnyi feltárási munka után immár barlangrendszeren át is el lehet jutni Angliában Cumbriából Lancashire alatt Yorkshire-ba: a "gyalogmetró" hossza több mint 110 kilométer.
2011.11.09 12:45MTIA barlangrendszert a víz vájta ki, ám el is tömítette helyenként. A barlangászok - folytatva a természet "hagyományát" -, vízzel szabadították fel az átjárókat, mivel lényegében "átslaugozták" magukat a "dugulásokon": locsolótömlővel, abból pedig nagynyomású vízsugárral tisztították meg a járatokat a sártól és kőtörmeléktől.
A "gyalogmetró" elmélete, miszerint Anglia északkeleti és északnyugati részeit barlangok kötik össze, az 1920-as években született meg. Az igazi feltárás 1928-ban kezdődött, és barlangászok nemzedékeinek részvételével múlt vasárnap ért véget.
A végső összekötő szakaszt feltáró barlangászok között többen is vannak, akik már negyedszázada küszködtek az összekötő folyosók meglelésével és átjárhatóvá, "átmászhatóvá" tisztításával - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Kapcsolódó írások:
- Titokzatos légfegyveres lövöldöz Bécsben
- Lángolva menekült a szörfös a hullámok elől
- Szupertitkos alagútrendszerek és kormánybunkerek világszerte
- A remény rabjai: 300 méteres alagút a határ alatt
- Az új görög külügyminiszter szerint hazája kilábal a válságból
- Megépülhet a világ legmagasabb autópálya-alagútja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06